„ACÉL A SZÍV!”
Kapitányi látogatás a Kohásznál
Dunaújvárosba látogatott ma Németh András szövetségi kapitány, aki a csapat vezetésével történt egyeztetés után a válogatott játékosokkal is elbeszélgetett, s megtekintette együttesünk délutáni gyakorlását is.
Illusztris vendége volt ma együttesünknek, ugyanis a magyar női kézilabda válogatott közelmúltban kinevezett régi-új kapitánya, Németh András látogatott Dunaújvárosba. A szakember megbeszélést folytatott a DKKA vezetésével, külön elbeszélgetett a válogatottba frissen meghívott dunaújvárosi játékosokkal, valamint megtekintette csapatunk délutáni edzését is.
Eredményes munka és egy jó példa
A magyar válogatottat harmadik alkalommal irányító szakembert természetesen mi is igyekeztünk szóra bírni, ami nem volt nehéz feladat, ugyanis Németh András szívesen válaszolt a Kohász gárdáját, illetve nemzeti együttesünket is érintő kérdéseinkre.
Mint azt megtudtuk, a kiváló szakember természetesen figyelemmel kíséri együttesünk szereplését, s a játékosok teljesítményét is, s reméli, hogy a jövőben is támaszkodhat a klub eredményes munkájára.
- Mondhatom nyugodtan, hogy régi ismerősöm a dunaújvárosi kézilabda, melyet a korábbi nehézségek után szerencsére igen nagy munkával, de sikerült megmenteni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az idei szezonban már a bajnokság meghatározó együttese lett a Kohász, melyre most, illetve a jövőben is szeretnék támaszkodni. A kissé szűk kerettel kiválóan gazdálkodott a szakvezetés, melyet az alapszakaszban megszerzett helyezés is jól mutat, ráadásul a csapatból hárman is bekerültek az első válogatott keretbe, s ez a szám akár tovább is nőhet a közeljövőben, árulta el érdeklődésünkre a szövetségi kapitány, akit természetesen a válogatott kerettel kapcsolatban is kifaggattunk.
- Nagyon az út elején járunk még, ezért is igyekeztem úgy összeállítani az első keretet, hogy ne csak a korábban számításba vett játékosok, hanem azok is lehetőséget kapjanak a bizonyításra, akik eddig nem fértek a tűz közelébe, de megvan bennük a lehetőség arra, hogy még előrébb lépjenek. Fontosnak tartom, hogy egy olyan közösséget építsünk ki, melyben mindenki előre szeretne lépni, s ezt bizonyítsa is a pályán nyújtott teljesítményével. Utóbbira remek példa Takács Dusmáta, aki már korábban is felkeltette a figyelmemet, de a válogatott meghívó olyan extra motivációt jelentett neki, hogy a legutóbbi, Érd elleni mérkőzésen a mezőny egyik legjobbja volt támadásban és védekezésben egyaránt. Ezt a fajta mentalitást szeretném viszontlátni a válogatott keret tagjaitól, azt, hogy a kapott lehetőséget megragadva legyenek képesek minél jobb teljesítményre, s ne teherként, hanem kihívásként tekintsenek az előttük álló feladatokra.
Levont tanulságok
Németh Andrástól arra is kíváncsiak voltunk, hogy újabb kapitányi megbízása mennyiben lesz más, mit az azt megelőzőek, s mint azt a magyar válogatottat kétszer már irányító szakember elárulta, az elmúlt években ő is sokat változott, s olyan tapasztalatokkal gazdagodott, amelyek komoly segítséget jelenthetnek munkájában.
- Ugyan más helyzetben voltam korábban, de mint minden időszakból, úgy ezekből is levontam a tanulságokat, melyekből mindig lehet tanulni. Nagyon fontos, hogy egy válogatottat nem lehet úgy irányítani, mint egy klubcsapatot, amit az ember igyekszik a saját képére formálni. Ennek megértésében nagy segítséget jelentett a Hypo együttesénél eltöltött időszak, ahol nem magamra, hanem sokkal inkább a csapat tagjaira kellett szabni a játékot és a taktikát. Szintén nagy változás még, hogy ezúttal főállású kapitányként végzem a feladatimat, míg előző két alkalommal a klubedzőként vállaltam a megbízatást. Így lényegesen nagyobb az ember mozgástere, több is a lehetőség, míg klubedzőként erre értelemszerűen sokkal kevesebb idő jutott a napi munka mellett.
Válogatottunk szakmai vezetője azt is elmondta, hogy szeretne egy folyamatosan az előrelépés lehetőségét kereső csapatot kialakítani, melyet véleménye szerint a mostani válogatott keret is jól tükröz.
- Mint azt korábban elmondtam, szeretnék egy jól működő közösséget alkotni, melyben mindenki szeretne előrébb lépni. Persze vannak olyan alap játékelemek, amelyek elengedhetetlenek a jó eredmények elérésében, ilyen például a védekezés hatékonysága, ezért olyan játékosokat keresek, akik képesek megadni a hátsó stabilitást, de az ebből eredő gyors támadásépítést és befejezést is meg tudják oldani. Ennek szellemében alakítottam ki az első válogatott keretet is, ami persze nagyon képlékeny még, s a jövőben még változhat. Egy éves lemaradást kell most pótolnunk, ám most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van lehetőségünk a kísérletezésre. Vannak lyukas posztjaink sajnos, melyekre meg kell találnunk az oda illő embereket. Erre jó lehetőséget biztosít a két hét múlva esedékes horvátországi tornánk, ahol komolyan bizonyítania kell az újaknak azt, hogy érdemesek voltak a behívóra, mert ellenkező esetben ők egy kicsit háttérbe kerülnek, s új játékosokat próbálunk ki helyettük. A nyáron szeretnék még egy közös felkészülést a csapat számára, mert október-november környékén már a kész kerettel kell nekiállnunk az Eb-felkészülésnek.
További hírek
Bajnoki rajt: Érd helyett Rácalmás, szombat helyett péntek!
2020. szep. 03.A koronavírus-járvány újbóli erősödése folyamatosan felülírja a csapatok és a bajnokság menetrendjét. Ennek köszönhetően a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szezonkezdése az utolsó pillanatban megváltozott. Az Érd aréna helyett Rácalmáson és szombat helyett pénteken 18 órakor fogadja a Szombathely csapatát a DKKA és a járványügyi ajánlás szerint, zárt kapuk mögött.
Bajnoki nyitány zárt kapuk mögött - Forrás: dunaujvaros.com
2020. szep. 03.A Szombathely elleni mérkőzéssel kezdi meg a 2020/2021-es szezon küzdelmeit pénteken este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Szombathelyi KKA Serdülő és Ifjúsági mérkőzés
2020. szep. 02.Elkezdődik a Serdülő I. és Ifjúsági I. bajnokság. ÉLŐ-ben jelentkezünk.
ZÁRT KAPUS MÉRKŐZÉS!
A vírushelyzet ismét közbeszólt
2020. szep. 01.A K&H Liga 2020/21-es bajnoki szezonnyitó mérkőzésén a Szombathelyi KKA csapatát fogadjuk. A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a sportolók és a közösség egészségének védelme érdekében a DKKA vezetősége a zárt kapus lebonyolítás mellett döntött.
Horváth Nikolett Emléktorna
2020. aug. 26. #DKKA utánpótlás26 csapat nevezésével rendezzük meg a HORVÁTH NIKOLETT EMLÉKTORNÁT
Az Egyetemen zajló mérkőzéseket ÉLŐ-ben közvetítjük a DKKA TV Youtube csatornáján