„ACÉL A SZÍV!”
Most a Debrecen volt a jobb
Válogatottjait nélkülöző együttesünk szoros első félidő után nem bírta a véghajrát a Debrecen elleni edzőmeccsen, így végül ötgólos vereséget szenvedett. Folytatás holnap délelőtt, szintén a Loki ellen.
Debrecenbe látogatott ma délután együttesünk, hogy edzőmérkőzésen mérje össze erejét vetélytársával. A találkozóról több igazolt hiányzója is volt Mátéfi Eszter csapatának, ugyanis a felnőtt válogatottba behívott Bulath Anita, Takács Dusmáta és Vig Vivien mellett az ifjúsági nemzeti együttes hétvégi tornájára készülő Grosch Vivien, Ferenczy Fruzsina, illetve Kemény Dóra sem utazott el a ma délutáni összecsapásra. Melynek első félideje nagy csatát, kiegyenlített küzdelmet hozott a két gárda között, s hol a mieink, hol a debreceniek álltak jobban egy-két találattal.
A félidei szünethez 15-14-es hazai vezetéssel érkeztek a csapatok, ám a térfélcserét követően első tíz percben meglépett mieinktől a Debrecen, mely a 39. percben 22-16-ra vezetett. Innen még egyszer visszajött együttesünk 25-24-re, ám a hajrát jobban bírták a vendéglátók, akik végül 32-27-es sikert arattak. A vereség ellenére remek alkalmat jelentett azonban együttesünk számára is a mai mérkőzés, ám a debreceni programnak ezzel még nincs vége, mert holnap délelőtt ismét megmérkőznek egymással az együttesek.
További hírek
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08. #DKKA felnőtt csapatHazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02. #DKKA felnőtt csapatSzorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.
Nem hibázhat a DKKA
2024. már. 01. #DKKA felnőtt csapatNem vár könnyű csapata kézilabdázóinkra a sereghajtó Kozármisleny ellen, de most már muszáj lesz itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat.
Nagyon fájdalmas hazai vereség
2024. feb. 23.Rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 29-27-es vereséget akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni hazai bajnokin.
Fontos pontokra hajt a DKKA
2024. feb. 23.Itthon kell tartania a két pontot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia felnőtt együttesének a Vasas elleni bajnokin.