„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Előny a Fradinál

2014. ápr. 10.
  • Facebook

Nem sikerült csodát tennie a bajnoki elődöntő első mérkőzésén együttesünknek, mely ma este a Ferencváros otthonában vendégszerepelt, de csak az első tíz percben tudta tartani a hazaiakat, akik végül fölényes, 38-19-es sikerrel szereztek vezetést a párharcban.

A Ferencváros otthonában kezdte meg ma este a bajnoki elődöntő küzdelmeit együttesünk. Az összecsapás esélyese a fővárosi zöld-fehér alakulat volt, ám mint azt a mérkőzés előtt Ferling Bernadett csapatkapitány, valamint Mátéfi Eszter vezetőedző is elmondta, a Kohász kézilabdázói sem eleve feltett kezekkel léptek ma pályára.

Végzetes kihagyás

Mátéfi Eszter szerint a szép eredmény eléréséhez mindenképpen a maximumot kellett nyújtania játékosainak főleg védekezésben, ehhez képest a mérkőzés első tíz perce valóságos gólesőt hozott. A Ferencváros Szucsánszky két góljával hamar elhúzott, ám Gera duplája után Vincze is betalált a hazai kapuba, s máris dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (2-3). Sajnos nem sokáig, mert a Fradi azonnal visszavette a vezetést, de a mieink a 10. percig ott loholtak ellenfelük nyakában (6-5). Ekkor azonban nagyon megtorpant a Kohász, s ezt egy ilyen erejű ellenféllel szemben sajnos nem lehet büntetlenül megtenni, s ezt bizonyította is a házigazda, mely hat perc alatt lőtt hat találattal alaposan elhúzott együttesünktől (12-5).
Úgy tűnt, hogy korán eldőlhet az összecsapás, de a Kohász játékosai nem adták fel a küzdelmet, s Bulath, valamint Vincze góljaival feljebb is zárkóztak, így a dunaújvárosi időkérés után jöhetett a házigazdák rövid megbeszélése is (13-8). A játékrész második felében egyre több hiba csúszott mindkét gárda támadásaiba, ám Mátéfi Eszter tanítványai egyáltalán nem mondtak le a felzárkózás lehetőségéről, s Gera, illetve Bulath találatai után már csak négyfás hazai előnyt mutatott az eredményjelző (14-10). A játékrész hajrájában azonban újra a Fradi volt pontosabb, így végül 16-11-es fővárosi vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

Sajnos kiütés a vége

A második félidőt ugyan a mieink kezdték góllal, ám a fővárosiak gyorsan tudatosították Mátéfi Eszter együttesével, hogy ne nagyon gondoljon a további felzárkózásra. A következő négy gólt ugyanis a vendéglátók szerezték, akik ismét elléptek hét találattal, s innen már nem volt visszaút csapatunk számára (20-12). A folytatás sajnos meglehetősen egyoldalú játékot hozott, ugyanis a Fradi szinte tetszés szerint mattolta a Kohász védelmét, míg játékosaink csak elvétve találtak be ellenfelük kapujába, így a félidő derekán már tizennégy góllal állt jobban Elek Gábor együttese (29-15).
A mérkőzésből hátralévő idő már nem tartogatott semmi izgalmat, mert a házigazdák nem csak őrizték, hanem tovább növelték is előnyüket, s végül 38-19-es győzelemmel szereztek vezetést a párharcban. A különbség természetesen nagyon fájó, ám a lebonyolítás rendje miatt szerencsére ez is annyit ér, mint egy szoros vereség, így a mieinknek most nem lehet más célja, mint az, hogy kijavítsák a mai meccsen elkövetett hibáikat, s a jövő hét keddi "visszavágón" lényegesen jobb teljesítményre legyenek képesek.

FTC - DKKA
38-19
(16-11)
DKKA: Vig, Hosszu 1, Rádl 1, Takács D., Vincze 7, Bulath 5, Ferling 1. Csere: Csapó (kapus), Gera 3, Vadász, Kopecz, Palotás, Ferenczy, Kővári 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Strandkézilabda kupát tartottak

Strandkézilabda kupát tartottak

2018. jún. 05. #DKKA utánpótlás

Először szervezték meg a dunaújvárosi szabadstrandon a MOZDULJ MEG! Strandkupát, ahol kiemelkedően szerepeltek a Kohász lányok is.  A megmérettetésen hét leány strandkézilabda csapat mérte össze tudását.

Szépen helyt álltak az U10 fiatalok is

Szépen helyt álltak az U10 fiatalok is

2018. jún. 04. #DKKA utánpótlás

Nemrégiben orosházi tornán járt korosztályos csapatunk.

Évadzáró kupagyőzelmek!

Évadzáró kupagyőzelmek!

2018. máj. 28. #DKKA utánpótlás

Szépen zárták a szezont az utánpótlás csapataink is.

Negyedik hely a bajnokságban!

Negyedik hely a bajnokságban!

2018. máj. 23.

Küzdelmes mérkőzésen, az FKC elleni remek győzelemmel szerezte meg felnőtt csapatunk a bajnokság negyedik helyét.

Hazai búcsú a bajnokságtól

Hazai búcsú a bajnokságtól

2018. máj. 22.

Győzni kell felnőtt csapatunknak az Alba Fehérvár KC ellen ahhoz, hogy biztosan a negyedik helyen fejezze be a 2017/2018-as bajnokság küzdelmeit.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat