„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A bronzért tovább

2014. ápr. 15.
  • Facebook

Becsülettel küzdött, de túl sokat hibázott, így hiába lőtt tizenöt alkalommal is a Ferencváros kapujába Bulath Anita, a fővárosi zöld-fehérek hétgólos győzelmét hozta a bajnoki elődöntő második, dunaújvárosi mérkőzése, így csapatunk a bronzéremért játszhat a bajnokság hajrájában.

A bajnoki elődöntő második mérkőzését játszotta ma este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely a Ferencváros otthonában elszenvedett tizenkilenc gólos vereség után óvatos optimizmussal várta a fővárosiak elleni "visszavágót".

Nyert a jobb

Együttesünk nagyon fogadkozott, hogy talpra áll a fővárosi pofonból, s az első percekben még volt is okunk a bizakodásra, mert Bulath sorozatban lőtt találatainak köszönhetően csak egy góllal állt jobban a vendégcsapat (3-4). A folytatás viszont a vendégeknek sikerült jobban, akik több alkalommal is könnyedén játszották át a mieink védelmét, míg a túloldalon több technikai hiba miatt szomorkodhattunk, így a 11. percben kénytelen volt időt kérni Mátéfi Eszter vezetőedző (4-8). Ez valamelyest segített is a Kohászon, s a továbbra is remek lövő formát mutató Bulath vezérletével sikerült feljönni két találatra, melyet a huszadik percig tartani is tudott együttesünk (9-11). Ekkor jött egy újabb hullámvölgy a mieink játékában, akik két emberelőnnyel sem tudtak élni, s a hazai hibákat könyörtelenül kihasználta a vendégcsapat, mely Tomori góljaival meglépett együttesünktől, s az első meccshez hasonlóan ezúttal is ötfás előnyt szerzett a félidei szünetig (12-17).
A térfélcserét követő első tíz percben felváltva szerezték góljaikat a csapatok, vagyis a zöld-fehérek biztosan őrizték vezetésüket, s bár a mieink küzdőszellemével továbbra sem volt gond, a kulcspillanatokban rendre becsúszott egy-egy bosszantó hiba, így nem igazán tudtunk feljebb zárkózni. Egészen a 43. percig, mikor Ferling és Rádl találataival sikerült háromra csökkenteni a hátrányt, de túl sokáig ennek sem örülhettünk, mert azonnal jött a válasz, s újra öt gól volt a két gárda közti különbség (17-22). A továbbra is szenzációsan játszó Bulath Anita egymás után szerzett góljai az 50. percig tartották meccsben együttesünket, ám a fővárosiak másfél perc alatt szerzett három találata végleg szertefoszlatta a bravúrban reménykedők álmait (20-27). A meccs véghajrája már nem hozott túl sok izgalmat: a mieink továbbra is azért küzdöttek, hogy csökkentsék hátrányukat, de hiába lőtt végül tizenöt (!) alkalommal is a Fradi kapujába Bulath Anita, a fővárosiaknál több jó teljesítmény is akadt, így a vendégek végül 33-26-os sikerrel biztosították helyüket a bajnoki fináléban, míg a Kohász csapata a bronzéremért küzdhet tovább.

Felálltunk a padlóról

Nem volt elégedetlen együttese teljesítményével Mátéfi Eszter vezetőedző, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a Ferencváros megérdemelten jutott be a fináléba, ám csapatának is sikerült felállnia a padlóról az első meccsen elszenvedett nagy vereség után.
- Becsületesen küzdöttünk a mai napon, attól függetlenül is, hogy támadásban ezúttal is nagyon sokat hibáztunk, s ezt egy ilyen szintű csapat sajnos komolyan megbünteti. A Fradi megérdemelten jutott be a bajnoki döntőbe, ám az első meccshez képest mi i s sokat javultunk, s azt gondolom, hogy sikerült felállnunk a fővárosban kapott nagy pofonból. Nincs más hátra, minden erőnkkel a bajnoki bronzcsatára készülünk, mert hatalmas sikert jelentene, ha meg tudnánk szerezni a bajnokság harmadik helyét.

DKKA – FTC
26-33
(12-17)
DKKA: Csapó, Hosszu, Gera 1, Ferling 3, Takács D. 1, Bulath 15, Vincze 4. Csere: Vig (kapus), Rádl 2, Kopecz, Grosch, Vadász, Kővári, Ács. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

Győzelem a 4.fordulóban a fiatalok ellen

2020. szep. 16.

Végig vezetve nyert a szerdai zárt kapus bajnoki mérkőzésen a DKKA kézilabda-együttese a Boglári Akadémia-­SZISE ellen. Igaz, az utolsó perc izgalmasra sikeredett.

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

Újabb fontos találkozó Rácalmáson

2020. szep. 16.

A Siófok elleni, papírforma-vereség után szerdán 18 órától Rácalmáson ismét egy olyan mérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdacsapatára, amit bármi áron, de meg kell nyerni a Boglári Akadémia-SZISE ellen.

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

Tragédia: Saci elvesztette élete meccsét

2020. szep. 15.

Az egész ország sportszerető közvéleményét lesújtotta a hétfő késő esti hír: 28 éves korában elhunyt a dunaújvárosi születésű Selmeci Sarolta, a német másodosztályú TG Nürtingen kézilabdázója, aki 19 éves koráig Dunaújvárosban játszott. Korábbi edzője nyilatkozott a DUOL-nak.

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

Kikaptunk, de élmény volt Siófokon játszani

2020. szep. 13.

Senki sem gondolta volna a siófoki Kiss Szilárd sportcsarnokból távozó dunaújvárosi játékosokról, hogy valójában kikaptak. Mindenki mosolygott és gratuláltak egymásnak játékosaink. A feldobott hangulat indokolt volt!!!

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink

2020. szep. 12. #DKKA utánpótlás

A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat