„ACÉL A SZÍV!”
Belvárosi sportkavalkád
Izgalmas, mozgalmas napok várnak az előttünk álló hétvégén a dunaújvárosi sportbarátokra, akik péntektől vasárnapig aktív részesei lehetnek a Belvárosi Sport Kavalkád elnevezésű rendezvénysorozatnak a Dózsa Mozicentrum előtti téren.
Belvárosi Sport Kavalkád elnevezéssel szerveznek egész hétvégén át tartó rendezvénysorozatot május 9. és 11. között a Városháza és környékének funkcióbővítő revitalizációja keretében KDOP-3.1.1/SOFT-9 pályázat támogatásával.
A három napon át tartó rendezvény helyszíne a Dózsa Mozicentrum előtti tér, illetve a mozi helyiségei lesznek, ahol szabadtéri sportprogramokkal, különböző kézműves foglalkozásokkal, s szellemi játékokkal várják az érdeklődőket a szervezők. Az előzetes tervek szerint pénteken délután kettőtől a "Miénk itt a tér…" elnevezésű rendezvénysorozattal veszi kezdetét a sport kavalkád, melyben a különböző bemutatók mellett, több sportágban (floorball, élőcsocsó, streetball, minigolf, mászófal) is megmérethetik magukat az érdeklődők. Délután három órától a mozi aulájában kézműves foglalkozás várja az jelenlévőket, míg a Galéria Jazz Klubban háromfős csapatok részére rendeznek szellemi vetélkedőt a dunaújvárosi sportról. Délután fél négytől a Tűzszekerek című film vetítése várja a Kamarateremben a film rajongóit.
Hasonló forgatókönyv szerint kapcsolódhatnak ki május 10-én, szombaton is a sport kavalkád résztvevői, akik ismét délután kettőtől vehetik birtokba a mozi előtti teret, s a három órakor kezdődő kézműves foglalkozások, valamint szellemi vetélkedők mellett ezúttal a Huligánok című filmet tekinthetik majd meg fél négytől a Kamarateremben.
A háromnapos sport kavalkád fő attrakciója, a 30. Bringatúra május 11-én, vasárnap délelőtt várja a mozogni vágyókat, ám akik itthon maradnak, azok sem unatkoznak majd, hiszen számukra is tartogatnak programot a rendezők. A túrázók visszaérkezése után a már szokásos menetrend szerint zajlik a program. A kamarateremben a Szabadság, szerelem című film vetítése várja délután fél négytől az érdeklődőket.
Pénteken és szombaton este 20:00 óráig, vasárnap 18:00 óráig jöhetnek a mozogni, sportolni vágyók, akik egy-egy programban való részvétel esetén értékes nyereményekre tehetnek szert.
Részletes program:
2014. május 9.
14.00–20.00 „Miénk itt a tér..” a színpadon és a téren bemutatók, sportprogramok
(Floorball, streetball, kézilabda büntető dobás, minigolf, mászófal, élőcsocsó, zumba, SpartanCheerGirls, és Intervall, Kick-boksz aerobic, Spinning a Campusklub oktatóival)
15.00 óra Kézműves foglalkozás a Mozi aulájában, szellemi játékok (Sakk)
15.00-16.00 Szellemi vetélkedő a Galéria Jazz Klubban 3 fős csapatoknak a dunaújvárosi sportról
15.30 óra „Tűzszekerek” c. film vetítése a Kamarateremben
2014. május 10.
14.00–20.00 „Miénk itt a tér..” a színpadon és a téren bemutatók, sportprogramok
(streethockey, streetball, kézilabda büntető dobás, minigolf, zumba, és TRX, Kick-boksz aerobic, Gim-Stick a Campusklub oktatóival
15.00 óra Kézműves foglalkozás a Mozi aulájában, szellemi játékok (Sakk, Társas játékok kicsiknek, nagyoknak
15.30 óra „Huligánok” c. film vetítése a Kamarateremben
TÁRSRENDEZVÉNY: Európa Nap a Dózsa téren
2014. május 11.
30. Bringatúra Dunaújváros és Mezőfalva között !
10.00 óra Népek játékai… bemutatók, gyakorlás
14.00 óra „Miénk itt a tér..” a színpadon és a téren bemutatók, sportprogramok
(akadálypálya, bringás, gördeszkás bemutató, kerékpáros ügyességi pálya)
15.00 óra Kézműves foglalkozás a Mozi aulájában, szellemi játékok (Sakk verseny)
15.30 óra „Szabadság, szerelem” c. film vetítése a Kamarateremben
További hírek
Átgázolt a BL-második a Kohászon
2023. szep. 03.Még a szoros meccsre sem volt esélye a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének a bajnoki nyitányon a Ferencváros vendégeként.
Bajnoki rajt a Fradi ellen
2023. szep. 02.A Bajnokok Ligája és a magyar bajnokság legutóbbi ezüstérmese, a Ferencváros otthonában vág neki a 2023/2024-es bajnoki szezonnak a DKKA felnőtt együttese szombaton este.
Sallai Nikolett is a csapatunkat erősíti jövőre
2023. jún. 09.Lassan véglegessé válik a játékoskeretünk a következő szezonra.
Dunaújvárosban lett bronzérmes a Loki
2023. máj. 27.Csak időszakosan tudta megnehezíteni a Debrecen dolgát akadémiánk felnőtt együttese az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.
Hazai szezonzáró előtt
2023. máj. 26.A bronzéremre hajtó DVSC elleni hazai összecsapással zárja a 2022/2023-as szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután öt órától.