„ACÉL A SZÍV!”
Vereség büntetőkkel
Hatalmasat küzdött együttesünk a bajnoki bronzpárharc első, érdi összecsapásán, de az utolsó másodpercekben egyenlítő házigazda jobban bírta az idegek harcát, s végül büntetőkkel 27-26-ra legyőzte Mátéfi Eszter tanítványait.
Érden lépett pályára ma este együttesünk a bajnoki bronzéremről döntő párharcban, ahol rendkívül nehéz feladat várt Mátéfi Eszter tanítványaira a két nyert mérkőzésig tartó sorozat első felvonásán.
Melyet gyors góllal kezdett együttesünk, s bár azonnal jött a válasz a túloldalról, Ferling találata után újra a mieinknél volt az előny (1-2). Már ekkor érezni lehetett, hogy ez a meccs elsősorban a küzdelemről fog szólni, mert mindkét gárda remekül felkészült a másikból, s ezt a folytatás maximálisan igazolta is. Felváltva szerezték találataikat ugyanis a csapatok, ám a 11. percben komoly veszteség érte a Kohász gárdáját, ugyanis egy balszerencsés ütközés után megsérült az ezúttal kezdőként pályára lépő Csapó Kyra, aki számára sajnos véget is ért a mérkőzés (5-4).
A csereként beállt Víg Vivien azonban gyorsan felvette a ritmust, s neki is volt köszönhető, hogy 6-4-es hazai vezetés után 4-2-re nyert csapatunk egy ötperces időszakot, így tíz minutummal a félidő vége előtt újra egált mutatott az eredményjelző (8-8). A játékrész hajrája is igen jól alakult számunkra, mert a jó védekezés mellé egyre pontosabb támadójáték is párosult, s mivel Hosszu gyors duplája mellett Ferling, Bulath, valamint Takács is bevette a házigazdák kapuját, így az első harminc perc végén 13-10-es dunaújvárosi vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A térfélcserét követően magára talált az Érd, s mindössze négy perc alatt kiegyenlített, majd a vezetést is átvette, így kezdődhetett minden elölről (14-13). Mátéfi Eszter tanítványai azonban nem estek kétségbe, újból "felvették a munkásruhát", s Hosszu, illetve Vincze góljai után ismét átvették a vezetést. A játékrész derekához érve azonban feljavult a hazaiak védelme is, s ennek köszönhetően két góllal "megléptek" a Kohásztól, ám erre is volt válasza a mieinknek, így az 53. percben már mi álltunk jobban három fával (18-21). A fordulatoknak azonban itt még nem volt vége, mert egy időkérés után mindössze három perc alatt egalizált az Érd, így az 56. percben sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a meccs végén.
Ahogy az egész mérkőzés, úgy a hajrá is hihetetlen izgalmakat hozott, melyben nagyon közel állt csapatunk a győzelem megszerzéséhez, hiszen Bulath utolsó minutumban szerzett góljával 23-22-re vezettünk. A hazaiak előtt is adódott azonban egy emberelőnyös esély, mellyel Triscsuk révén élni is tudtak, így hat másodperccel a rendes játékidő vége előtt egálra mentették a meccset (23-23). A szabályok szerint öt-öt büntetőlövéssel döntöttek a csapatok a győzelemről, de mivel a hazaiak hibátlan mutatója mellett a mieinknél ketten is hibáztak, így végül 27-26-ra az Érd nyerte a párharc első felvonását. Folytatás szerdán este a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol a ma látott küzdeni akarással, s egy kicsivel hatékonyabb játékkal lesz esély az egyenlítésre.
Érd – DKKA
27-26 (10-13, 23-23) - büntetőkkel
DKKA: Csapó, Hosszu 6, Gera 2, Takács D. 2, Ferling 5, Bulath 7, Vincze 3. Csere: Víg (kapus), Rádl 1, Kővári, Kopecz. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Presztizsmérkőzés a Liga Kupában
2021. már. 29.Mosonmagyaróvárra látogat felnőtt csapatunk holnap, hogy lejátssza az akár előrehozott döntőnek is betudható a versenysorozat odavágóját.
Akaratból jeles!
2021. már. 27.Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett 30-21-es vereséget a Ferencváros vendégeként akadémiánk felnőtt csapata.
Újabb kőkemény erőpróba előtt
2021. már. 26.A bajnoki tabella listavezetője elleni mérkőzés után a második helyezett otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt csapata.
DKKA - Győri Audi ETO KC sajtótájékoztató
2021. már. 24.Danyi Gábor és Vágó Attila, vezetőedzők mellett győri részről Silje Solberg, míg dunaújvárosi részéről Fodor Neszta nyilatkozott a lefújás után.
Nyert a címvédő
2021. már. 24.40-22-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt csapata ellen a Győri Audi ETO KC a két gárda győri bajnokiján ma délután.