„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Játsszunk egy jót
2014. jan. 24. -A bajnoki címvédő Győr otthonába látogat szombaton együttesünk, melynek ezúttal a tisztes helytállás lehet a célja a listavezető elleni összecsapáson.
Végül biztos siker a megyei rangadón
2014. jan. 22. -Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a második felvonásban összekapta védekezésétegyüttesünk, mely Víg Vivien remek védéseinek is köszönhetően végül 29-27-es sikert aratott a Fehérvár KC elleni megyei rangadón a sportcsarnokban ma este.
Győzelemben bízva
2014. jan. 21. -Megyei rangadó vár szerdán este nyolc órától együttesünkre, mely ezúttal a Fehérvár KC gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Csapatunk vezetőedzője telt házat, remek hangulatú mérkőzést, s természetesen hazai sikert remél a találkozótól.
Most nem volt esély
2014. jan. 18. -Felvillanásai voltak, de nem tudta igazán megnehezíteni a Ferencváros dolgát együttesünk a két csapat ma délutáni összecsapásán. A fővárosiak már az első félidő végén héttel mentek, s végül kilencgólos sikerrel vágtak vissza a Dunaújvárosban elszenvedett vereségért.
Teher nélkül
2014. jan. 17. -Kemény mérkőzés vár hétvégén együttesünkre, mely szombaton délután négy órától a Ferencváros otthonában lép pályára. A meccs egyértelmű esélyeseinek a zöld-fehérek számítanak, míg a mieink felszabadult, jó játékban bízva várják fővárosi fellépésüket.
Lányok a PADLÁS-on
2014. jan. 16. - #DKKA utánpótlásRendhagyó közös programmal dobta fel az utánpótlás játékosok dolgos mindennapjait akadémiánk vezetősége, ugyanis kedden este a Bartók Kamaraszínházban jártak fiataljaink.
Eddig szép a tavasz
2014. jan. 15. -Kiválóan szerepel a bajnoki alapszakasz második felében együttesünk, mely mindhárom tavaszi mérkőzését sikerrel vette. Mátéfi Eszter vezetőedző szerint a jó teljesítmények mellett ezt remek csapategységének is köszönheti a Kohász csapata.
Kiütés - örömjátékkal
2014. jan. 11. -Remek teljesítményt nyújtott a Debrecen elleni mérkőzésen is együttesünk, mely kiváló védekezésével, s gólerős támadójátékával zilálta szét ellenfelét a két gárda ma esti összecsapásán, melyet végül simán, 32-21-re nyertek Mátéfi Eszter tanítványai.
Csak a győzelem számít
2014. jan. 10. -Újabb fontos bajnoki mérkőzés vár együttesünkre, mely szombaton este hat órától a hatodikhelyezett Debrecen gárdáját fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A mieinket fűtheti a visszavágás vágya is, ám legfontosabb feladatuk a két bajnoki pont megszerzése lesz.
Heti program az utánpótlásnál
2014. jan. 08. - #DKKA utánpótlásNégy utánpótlás csapatunk is pályára lép az előttük álló napokban. Serdülő együtteseink közül az egyikre könnyű, a másikra igen nehéz mérkőzés vár, míg ifjúsági és junior csapataink a Debrecen hasonló korosztályú gárdáival játszanak hétvégén, hazai környezetben.
- ‹ előző
- 183 / 205
- következő ›