„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Egri túra a kupában is
2013. nov. 07. -Az Eger együttese ellen játszik csapatunk a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A találkozóra vetélytársunk otthonában kerül sor november 20-án, s a továbbjutásról ez az egy mérkőzés dönt majd.
Már előre néznek
2013. nov. 06. -Nem töltötte tétlenül az elmúlt három hetet együttesünk, mely kemény fizikai munkával készül a továbbra is előtte álló bajnoki és kupafeladatokra. Az elvégzett felkészülésről, s a közeljövő terveiről csapatunk kapitányát, Ferling Bernadettet faggattuk.
Biztosan tovább
2013. okt. 29. -Nem okozott gondot csapatunknak az NB I/B Nyugati Csoportját vezető Budaörs legyőzése a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Együttesünk 35-24 arányban nyerte a két gárda ma esti összecsapását, így továbbjutott a sorozat negyedik fordulójába.
Budaörs ellen a kupában
2013. okt. 29. -Hosszú szünet után játszik újra tétmérkőzést együttesünk, mely ma este hét órától a Budaörs vendégeként lép pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában. A cél természetesen a továbbjutást jelentő győzelem megszerzése lesz a mieinknél.
Küzdelmes iksz Siófokon
2013. okt. 19. -Pontosan távozott a Siófok otthonából együttesünk, mely egy igen küzdelmes mérkőzésen ért el 24-24-es döntetlent a Balaton-parti egylet ellen. Volt esély a sikerre is, de most legyünk elégedettek az egy ponttal is, ami később még sokat is érhet.
Siófokra látogatunk
2013. okt. 18. -Ezúttal idegenben, a Siófok otthonában lép pályára együttesünk, mely ismét a siker reményében várja soron következő bajnoki mérkőzését. A feladat nem lesz egyszerű, de határozott, jó játékkal van esély a remélt győzelem megszerzésére.
Egy sima, egy fordított
2013. okt. 16. - #DKKA utánpótlásFelemásan szerepeltek utánpótlás együtteseink a hétvégi, MTK-Budapest elleni bajnoki találkozókon: az ifjúsági együttes vereséget szenvedett, míg a juniorok megnyerték szombati összecsapásukat.
Szurkolói busz Siófokra
2013. okt. 14. -Megfelelő létszámú jelentkező esetén szurkolói buszt indít együttesünk vezetése a hétvégi, Siófok elleni bajnoki mérkőzésre. A szombati különjáratra csütörtök délig jelentkezhetnek az érdeklődők.
Kiszenvedtük…
2013. okt. 12. -Nem állítható, hogy legjobb formájában játszott, de hozta a kötelező győzelmet a remekül küzdő MTK-Budapest ellen együttesünk. Pedig simának indult a meccs, s bár ezúttal sok volt a hiba, végül mégis 34-29-es sikernek örülhettünk.
Egységesek, sikeresek
2013. okt. 08. -Nem lehet elégszer ismételni, de kiválóan szerepel az idei szezonban együttesünk, mely hét lejátszott fordulót követően öt győzelemmel, s két vereséggel áll a bajnoki tabella harmadik helyén. Ennek hátteréről, valamint a közeljövő feladatairól kérdeztük Mátéfi Eszter vezetőedzőt.
- ‹ előző
- 187 / 205
- következő ›