„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Román túra előtt
2013. aug. 21. -Újabb tornán vesz részt együttesünk, mely holnap, illetve pénteken három mérkőzést is játszik a zilahi nemzetközi viadalon, melyen a házigazdák mellett a Corona Brasov és a HCM Roman csapataival is összeméri erejét a felkészülés jegyében.
Itthon maradt a Kohász Kupa
2013. aug. 18. -Hibátlan teljesítménnyel hódította el a Kohász Kupa első helyét együttesünk, mely a román HC Zalau ellen lépett pályára ma késő délelőtt, s mindkét félidőben jobbnak bizonyulva ellenfelénél, végül 35-29-re győzte le fiatal, de jól küzdő vetélytársát.
Siker a Békéscsaba ellen is
2013. aug. 17. -Második mérkőzésén is győzelemnek örülhetett együttesünk a Kohász Kupán. Mátéfi Eszter tanítványai ma este hat órától a Békéscsabát fogadták, s az első félidőben nyújtott remek játékuknak is köszönhetően 29-26-os sikert arattak a vendégek felett.
Győzelem az első meccsen
2013. aug. 17. -Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a folytatásban magára talált együttesünk a Veszprém elleni találkozón, s feljavuló védekezésének köszönhetően végül biztos, 34-29-es győzelemmel kezdte meg a Kohász Kupa ma délelőtti küzdelmeit.
Szurkolói vacsoracsata Kishantoson
2013. aug. 15. -Remek kikapcsolódást ígért két rangos torna között a női kézilabda hagyományőrző szurkolói klub meghívása a felnőtt csapat tagjai, vezetői számára. Hangulatos környezet, finom falatok és vidám beszélgetések oldották a kemény munka okozta fáradtságot. Köszönet a házigazdáknak!
A Kohász Kupára várva
2013. aug. 15. -Kemény, de jó hangulatú edzésekkel készül együttesünk a bajnokságra, valamint a közelgő Kohász Kupára, melyen három remek felkészülési mérkőzést játszhatnak Ferlingék. A hétvégi megméretésen persze fontos lesz az eredmény is, de az elsődleges cél továbbra is a csapatépítés.
Tovább az úton...
2013. aug. 12. -Többnyire elégedett volt együttesünk hétvégi teljesítményével Mátéfi Eszter, akit a békéscsabai Puebla Kupa után kértünk arra, hogy értékelje a Kohász játékát. Mint azt vezetőedzőnk elárulta, a felkészülés ötödik hetének végén a terveknek megfelelően halad a csapat építése.
Második hely Békéscsabán
2013. aug. 11. -Első két mérkőzését megnyerte a békéscsabai Puebla Kupán együttesünk, ám a házigazdákkal már nem bírtak Mátéfi Eszter tanítványai, így a DKKA csapata végül a második helyet szerezte meg a kétnapos nemzetközi megméretésen.
Lényeg a terhelés
2013. aug. 08. -Három újabb mérkőzést játszik csapatunk az előtte álló két napban. Ferlingék holnaptól Békéscsabán vendégszerepelnek, ahol a házigazdák mellett a Kolozsvár és a Zilah csapataival is összemérik majd erejüket.
Új szezon – régi árakon
2013. aug. 07. -Csapatunk vezetése meghatározta, s a mai napon nyilvánosságra is hozta a 2013/2014-es bajnoki idényre vonatkozó jegy- és bérletárait, s örömmel jelenthetjük szurkolóinknak, hogy az új idényben is a tavalyi árakon tekinthetik meg Ferlingék hazai mérkőzéseit.
- ‹ előző
- 191 / 205
- következő ›