„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Fölényes junior győzelem
2016. jan. 04. - #DKKA utánpótlásKiütésess, 39-18-as győzelmet aratott a Budaörs otthonában akadémiánk junior együttese, mely biztosan tartja második helyét a bajnokságban.
Ahogy vártuk
2016. jan. 03. -Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát együttesünk a Budaörs elleni bajnokin, melyet végül simán, 36-22-re nyertek meg Zdravko Zovko tanítványai.
Elvárható a győzelem
2016. jan. 03. -A sereghajtó Budaörs otthionában folytatja a bajnoki pontvadászat küzdelmeit ma este együttesünk.
Boldog Új Évet!
2015. dec. 31. -Egészségben, boldogságban és sikerekben gazdag boldog új évet kíván minden támogatójának és szurkolójának a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia!
Győzelem az MTK ellen
2015. dec. 29. -Kilencgólos, 34-25-ös győzelmet aratott az MTK elleni felkészülési találkozón együtteüsnk ma este a fővárosban.
Felemás esztendőt zárt akadémiánk
2015. dec. 29. -Az utánpótlás fejlődése töretlen volt az idei évben is, ugyanakkor felnőtt együttesünk nem sokat lépett előre tavalyi önmagához képest. Szemenyei István ügyvezető szerint a jövőkép azonban biztató, s a remények szerint végre a sportcsarnok felújítása is elkezdődik 2016-ban.
Boldog Karácsonyt!
2015. dec. 24. -Szeretetben Gazdag Békés, Boldog Karácsonyt kíván minden szurkolójának és támogatójának a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia!
Triscsuk Krisztina megsérült
2015. dec. 22. -Komolyan megsérült a világbajnokság utolsó mérkőzésén Triscsuk Krisztina, akire jó ideig nem számíthat együttesünk szakvezetése.
Háromgólos vereség a Fehérvár KC ellen
2015. dec. 18. -A félidőben még vezetett, de végül háromgólos, 24-21-es vereséget szenvedett székesfehérvári edzőmérkőzésén felnőtt együttesünk.
Előre léptünk
2015. dec. 18. - #DKKA utánpótlásA junior pontvadászatban hozhat komoly hasznot az NB I/B-s felnőtt bajnokságban való szereplés akadámiánk fiataljainak
- ‹ előző
- 150 / 205
- következő ›