„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Ezúttal vereség
2014. szep. 20. -Az első félidőben még jól játszott és vezetett is, ám a második felvonásban nagyon visszaesett csapatunk támadójátéka a Fehérvár KC elleni ma esti rangadón, így a házigazdák viszonylag simán, 23-19 arányban legyőzték együttesünket.
Megyei rangadó előtt
2014. szep. 19. -Idegenben, a Fehérvár KC othtonában lép pályára holnap este hat órától együttesünk, melynek játékosai, s vezetőedzője is bízik abban, hogy ponttal, pontokkal térhet hazai a Kohász a megyei rangadóról.
Egy nap Intercisában
2014. szep. 17. -Biztos győzelem a Debrecen ellen
2014. szep. 13. -Hozta a kötelező győzelmet együttesünk, mely már az első felvonásban tetemes előnyre tett szert, s kisebb hullámvölgyekkel is könnyed, 30-22-es sikert aratott a Debrecen elleni bajnoki találkozón a sportcsarnokban ma este.
Csak a győzelem számít
2014. szep. 12. -Az idei bajnoki szezon harmadik mérkőzését játssza holnap este hat órától együttesünk, mely ezúttal a Debrecen csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen győzelmi céllal.
Tanulságos siker
2014. szep. 09. -Nehéz mérkőzésen aratott egygólos sikert a Mosonmagyaróvár elleni hétvégi bajnokin együttesünk, melynek vezetőedzője a játékosok küzdőszellemével elégedett volt, ám azt is látja, hogy miben kell még javulnia csapatának.
Szoros siker idegenben
2014. szep. 07. -Megszerezte első győzelmét az NB I-es bajnokságban együttesünk, mely ma este a Mosonmagyaróvár ellen lépett pályára idegenben, s bár a meccs nagy részében vezetett, mégis csak a véghajrában tudta kicsikarni a 22-21-es sikert.
A javítás reményében
2014. szep. 06. -Jó játékkal és győzelemmel halványítaná a Siófok elleni mérkőzés rossz emlékeit együttesünk, mely vasárnap este hat órától a Mosonmagyaróvár otthonában lép pályára az NB I-es bajnokság második fordulójában.
Gera Szimonetta hosszú időre kidőlt
2014. szep. 04. -Kéztöréssel kellett kórházba szállítani együttesünk játékosát, Gera Szimonettát, aki a Siófok elleni mérkőzés második félidejében sérült meg súlyosan, s a fiatal átlövőre legalább három hónapig nem számíthat Mátéfi Eszter vezetőedző.
Vereség nagy küzdelemben
2014. szep. 03. -Bár nagyot harcolt, nem játszott jól együttesünk a bajnoki nyitányon, így 26-24-es vereséget szenvedett a Siófok csapatától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma este.
- ‹ előző
- 173 / 205
- következő ›