„ACÉL A SZÍV!”
Hírek
Hazai pályán is idegenben
2021. már. 23. -A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.
Szép győzelem idegenben!
2021. már. 20. - #DKKA utánpótlásMíg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.
Anastasija álmai valóra válhatnak
2021. már. 20. -Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az olimpiai kvalifikáció előtt.
Misi állapota stabil!
2021. már. 16. -Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.
Bravúr a javából!
2021. már. 10. -Kiváló kapustelejsítménnyel, végig rendkívül elszántan és jól játszva aratott 27-19-es győzelmet a Siófok elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese!
A Siófok következik
2021. már. 09. -Bravúrra készül akadémiánk felnőtt együttese a Siófok elleni bajnoki találkozón.
Elmarad a kupameccs!
2021. már. 06. -A Mosonmagyaróvár csapatának több játékosa is pozitív koronavírus tesztet produkált, így elmarad akadémiánk felnőtt együttesének ma délután öt órára kiírt Liga Kupa találkozója.
Előnyt szerezni!
2021. már. 05. -Hazai környezetben kezdi meg a Liga Kupa negyeddöntőjének párharcát akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen szombaton.
Végül a Kohász örülhetett!
2021. már. 03. -Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.
- ‹ előző
- 44 / 205
- következő ›