„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Izgalmas, jó mérkőzések hazai pályán a korosztályos bajnokságokban

DKKA utánpótlás
2024. szep. 12.
  • Facebook

Három utánpótlás csapatunk is mérkőzést játszott tegnap hazai pályán, két győzelem mellett egy vereség lett a mérleg.

Kora délután az U18 II.osztályban szereplő DKKA SE csapata lépett pályára és szinte az egész mérkőzésen fej-fej mellett haladtak a felek, ám a végén Szabó Martin együttese megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot.
A találkozó után Virág Roland csapata, az U18-as lányok az Érd csapatát fogadták a Városi Sportcsarnokban, ahol érezhető volt, hogy kemény csatára számíthatnak a szép számmal megjelent nézők. Már az elején előnyben voltak a vendégek, akik a félidőben három góllal vezettek, ezután pedig volt, hogy már nyolc gólos előnyben támadhattak. Ám ekkor megrázták magukat a Kohász fiataljai, de két gólnál közelebb nem sikerült kerülni és végül a vendégek örülhettek a lefújást követően.

A nap utolsó mérkőzésén pedig a DKKA U20-as csapata következett és Fehér Luca gólerős játékának (13 gól) valamint csapatunk második félidei remek teljesítményének köszönhetően négygólos sikernek örülhettünk a lefújást követően.


Végeredmény:
LU18 II.osztály-Nyugat | 2.forduló
2024.09.11. 14:00

DKKA SE - VS Dunakeszi 31-30 (16-15)

 


Szoros mérkőzésen győzött a DKKA SE az U18 II.osztályban

 


A DKKA SE játékosainak statisztikája


Végeredmény:
LU18 I.osztály-Nyugat | 2.forduló
2024.09.11. 16:00

DKKA - Érd 32-36 (14-17)


Virág Roland csapatának most nem sikerült nyerni

 


A DKKA U18 csapatának statisztikája


Végeredmény:

​​LU20 I.osztály-Nyugat | 2.forduló
2024.09.11. 18:00

DKKA - Érd 39-35 (20-22)

 


Remek második félidei játékkal győzött a DKKA U20 csapata

 


A DKKA U20 játékosainak statisztikái

További hírek

Zárt kapus meccsek!

Zárt kapus meccsek!

2020. szep. 11.

TÁJÉKOZTATÁS!

Tisztelt szurkolók, szülők, sportegyesületek, sportbarátok!

Fehérváron hagytunk 2 pontot!

Fehérváron hagytunk 2 pontot!

2020. szep. 10.

Sajnos pont nélkül jöttünk el Fehérvárról pedig az első félidei teljesítményünk alapján (10:12) bizakodhattunk a győzelemben. Bulath Anita nélkül döcögött a gépezet, ami főleg a támadásokban érződött.

Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA

Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA

2020. szep. 08.

Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.

Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre

Vágó Attila: Azt vártam, mikor tud megnyugodni a csapat végre

2020. szep. 06.

Nagyon fontos 2 pontot szereztünk, kemény csatában, egygólos győzelemmel az első bajnoki meccsünkön.

A "RÁCALMÁSI-CSATA" 

A "RÁCALMÁSI-CSATA" 

2020. szep. 05.

Végletekig kiélezett küzdelemben, izgalmas meccsen nyert csapatunk Rácalmáson első bajnoki mérkőzésén. A DKKA YouTube TV-n több, mint 700 néző követte élőben a sporttörténelemben majd csak a: "rácalmási-csata" címmel bevonuló DKKA győzelmet. 

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
MOL Esztergom
Esztergom
feb. 18.
18:00

DKKA
Suzuki Aréna Esztergom
2026-02-18T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat