„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Jó mérkőzést játszottunk

K&H női kézilabda liga
2025. máj. 11.
  • Facebook

Kalandos út után sokáig remekül tartotta magát a Debrecen ellen a Dunaújvárosi Kohász. Sajnos vezéráldozattal.

A női kézilabda bajnokságban a Kisvárda ellen artatott parádés győzelem után a bronzéremért harcban lévő Debrecen vendége volt együttesünk a 24. fordulóban. Kisebb csúszással kezdődött a találkozó egy technikai probléma miatt,de végül csapatunk megérkezett épségben a csarnokba.

A mérkőzés elején a DKKA szerzett vezetést, de egy percen belül fordított a DVSC, majd háromgólos előnyt épített fel, ám ugyanolyan hamar le is adta azt. Sajnos megsérült Szalai Babett, akit végül ölben kellett levinni a pályáról. Negyed óra után is döntetlen volt az állás, sőt lányaink a félidő második felében is tartották a lépést a debreceni csapattal, így a szünetben csak három volt a hátrányunk. A második játékrész elején sem sokat változott a játék képe, szívósan küzdve ott loholtunk ellenfelük nyakán, két-három gólon tartva hátrányukat, sőt, 19-18-nál egyre zárkóztunk fel.  A 40. percben is csak kettő volt a hazaiak előnye, akik ekkor léptek egy nagyot, érvényesítve erőfölényüket felettünk, gyorsan tizenkettőre hízlalták előnyüket majd a végére beállítva a 36-25-ös végeredményt.

Mindenképp dícséret illeti a lányainkat,mert a kellemetlen közjáték ellenére is parádés teljesítmény nyújtottak a mérkőzés nagy részében. Jövőhéten az utolsó hazai mérkőzésen ezzel a játékkal fájdalmas perceket adhatunk a Vasas együttesének!


fotó: DVSC kézilabda

DVSC: Gabriel – TÖPFNER 6 (2), Sercien-Ugolin 1, FÜZI-TÓVIZI 5, Thorleifsdóttir 1, Jovovics 2, PETRUS 3. Csere: Ryde (kapus), Vámos M. 2, HÁMORI 5, CSERNYÁNSZKI 8 (1), Haggerty 2, Hornyák D., Grosch, Tóth Nikolett 1. Edző: Szilágyi Zoltán
DUNAÚJVÁROS: Bartulovic – Horváth A. 2, Agócs, KELLERMANN 6 (1), Popovic 1, LUCHIES 4, Török Fanni 1. Csere: Wéninger (kapus), Lakatos P., Szalai B., Terzic 3 (1), Gerháth K. 4, Petika 1 (1), Paróczy 2, Gajdos 1. Edző: Gulyás Péter

MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: A második félidőben előreléptünk védekezésben, és a játékrész közepére fizikailag sikerült felőrölnünk az ellenfelet. A hajrában már örömkézilabdát tudtunk bemutatni, felszabadultan játszottunk, aminek külön örülök. Ugyanakkor gratulálok a Dunaújvárosnak is, mert sokáig nagy küzdelemre késztetett minket.
Gulyás Péter: Azt kértem a lányoktól, hogy amíg bírják, teljes erőbedobással menjenek. Bírtuk is, nagyjából negyven percig, amiért minden dicséret megilleti a játékosaimat. Utána azonban elfáradtunk, és már nem tudtunk mit kezdeni a frissebb Debrecennel.

További hírek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2022. már. 18.

A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Játékosaink új szerepkörben

Játékosaink új szerepkörben

2022. már. 15. #DKKA utánpótlás

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

A címvédőt kaptuk

A címvédőt kaptuk

2022. már. 15.

Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.

Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

2022. már. 12.

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat