„ACÉL A SZÍV!”
Jó mérkőzést játszottunk
Kalandos út után sokáig remekül tartotta magát a Debrecen ellen a Dunaújvárosi Kohász. Sajnos vezéráldozattal.
A női kézilabda bajnokságban a Kisvárda ellen artatott parádés győzelem után a bronzéremért harcban lévő Debrecen vendége volt együttesünk a 24. fordulóban. Kisebb csúszással kezdődött a találkozó egy technikai probléma miatt,de végül csapatunk megérkezett épségben a csarnokba.
A mérkőzés elején a DKKA szerzett vezetést, de egy percen belül fordított a DVSC, majd háromgólos előnyt épített fel, ám ugyanolyan hamar le is adta azt. Sajnos megsérült Szalai Babett, akit végül ölben kellett levinni a pályáról. Negyed óra után is döntetlen volt az állás, sőt lányaink a félidő második felében is tartották a lépést a debreceni csapattal, így a szünetben csak három volt a hátrányunk. A második játékrész elején sem sokat változott a játék képe, szívósan küzdve ott loholtunk ellenfelük nyakán, két-három gólon tartva hátrányukat, sőt, 19-18-nál egyre zárkóztunk fel. A 40. percben is csak kettő volt a hazaiak előnye, akik ekkor léptek egy nagyot, érvényesítve erőfölényüket felettünk, gyorsan tizenkettőre hízlalták előnyüket majd a végére beállítva a 36-25-ös végeredményt.
Mindenképp dícséret illeti a lányainkat,mert a kellemetlen közjáték ellenére is parádés teljesítmény nyújtottak a mérkőzés nagy részében. Jövőhéten az utolsó hazai mérkőzésen ezzel a játékkal fájdalmas perceket adhatunk a Vasas együttesének!
DVSC: Gabriel – TÖPFNER 6 (2), Sercien-Ugolin 1, FÜZI-TÓVIZI 5, Thorleifsdóttir 1, Jovovics 2, PETRUS 3. Csere: Ryde (kapus), Vámos M. 2, HÁMORI 5, CSERNYÁNSZKI 8 (1), Haggerty 2, Hornyák D., Grosch, Tóth Nikolett 1. Edző: Szilágyi Zoltán
DUNAÚJVÁROS: Bartulovic – Horváth A. 2, Agócs, KELLERMANN 6 (1), Popovic 1, LUCHIES 4, Török Fanni 1. Csere: Wéninger (kapus), Lakatos P., Szalai B., Terzic 3 (1), Gerháth K. 4, Petika 1 (1), Paróczy 2, Gajdos 1. Edző: Gulyás Péter
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: A második félidőben előreléptünk védekezésben, és a játékrész közepére fizikailag sikerült felőrölnünk az ellenfelet. A hajrában már örömkézilabdát tudtunk bemutatni, felszabadultan játszottunk, aminek külön örülök. Ugyanakkor gratulálok a Dunaújvárosnak is, mert sokáig nagy küzdelemre késztetett minket.
Gulyás Péter: Azt kértem a lányoktól, hogy amíg bírják, teljes erőbedobással menjenek. Bírtuk is, nagyjából negyven percig, amiért minden dicséret megilleti a játékosaimat. Utána azonban elfáradtunk, és már nem tudtunk mit kezdeni a frissebb Debrecennel.
További hírek
Végül a Kohász örülhetett!
2021. már. 03.Végletekig kiélezett küzdelemben aratott 27-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a megyei rivális Alba FKC ellen.
Megyei rangadó előtt
2021. már. 02.Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Németh Nóra nagy lehetőség előtt
2021. már. 02. #DKKA utánpótlásFiatal játékosunk bekerüt a Szövetség Tehetséggondozó Programába.
Utánpótlás bajnokságok felfüggesztve
2021. már. 02. #DKKA utánpótlásMintegy két hétig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket.
Pécsett nyertek
2021. feb. 27. #DKKA utánpótlásMindössze egyetlen hely választotta el a csapatokat a tabellán a mérkőzés előtt, serdülőink szép sikert arattak Pécsett.