„ACÉL A SZÍV!”
Kerekes Laura a Dunaújvárosi Kohász játékosa lett!
Új igazolásról számolunk be kedves szurkolóinknak.
A tehetséges irányító-lövő a SZISE csapatától érkezik hozzánk, és már eddig is bizonyított: az NB I/B-ben 125 gólt szerzett, miközben belső poszton szinte bárhol bevethető.
A DKKA ezzel a igazolással is töregszik arra, hogy a teheséges magyar jatékosokat megtalálja és lehetőséget biztosítson, hogy stabil NB1-es játékos válasson belőlük és ezzel is a magyar kézilabdát erősítse.
Szakmai stábunk bízik benne, hogy Laura szorgalmával és kitartásával hamarosan felveszi az NB I ritmusát, és kemény munkával kivívja helyét a stabil kerettagok között.
További hírek
Siófokra látogatunk
2018. ápr. 06.Siófokon, a Kiss Szilárd Sportcsarnok első hivatalos mérkőzésén lép pályára együttesünk szombaton este negyed kilenctől.
Győzelem a Vasas ellen
2018. már. 30.Magabiztos, 34-19-es sikert aratott a Vasas elleni fővárosi edzőmérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.
Érkezők és távozók
2018. már. 24.Négy játékos távozik, három már biztosan érkezik akadémiánk felnőtt együtteséhez a 2018/2019-es szezonban.
Újabb edzőmeccs - újabb siker
2018. már. 22.Kilencgólos, 30-21-es győzelmet aratott felnőtt csapatunk a Kecskemét elleni felkészülési mérkőzésen.
Győzelem a megyeszékhelyen
2018. már. 20.Erősen tartalékos felállásban is győzni tudott felnőtt együttesünk az Alba Fehérvár KC elleni felkészülési találkozón.