„ACÉL A SZÍV!”
| Közlemény | Gabrijela Bartulovic ismét a Kohászban!
Egykori játékosunk két hónapig kölcsönben szerepel majd Dunaújvárosban.
Felnőtt csapatunk kapusának,Oguntoye Viktóriának a sérülése miatt a DKKA szakmai stábja megoldást keresett a kialakult helyzetre.
A mai napon hivatalossá vált, hogy egykori játékosunk,Gabrijela Bartulovic személyében régi-új ismerős érkezik majd az átmeneti időszakra. Ezúton köszönjük a DVSC SCHAEFFLER csapatának a segítséget, tovább erősítve a két klub között több éve fennálló jó kapcsolatot.
Gabi már a mai napon edzésbe áll új állomáshelyén és egészen november végig segíti majd a Kohász együttesét.
Gabrijela Bartulovic (lánykori nevén Gabrijela Besen) a horvát RK Sesvete-nél kezdett kézilabdázni, innen került 2018-ban a lengyel MKS Perla Lublinhoz, melynek színeiben a Bajnokok Ligájában és az EHF-kupában is pályára lépett.
A 2020–2021-es idényre hazatért és a horvát Varazdin (Varasd) játékosa lett, majd 2021 nyarán érkezett Dunaújvárosba, ezután került Debrecenbe, ahol 2025-ig tartó szerződést kötött.
Isten hozott ismét a Kohász családban, Gabi!
További hírek
Remek sikerek a Győr ellen
2020. feb. 27. #DKKA utánpótlásKomoly skalpot gyűjtött be akadémiánk U19-es csapata a felnőtt NB I/B szerda délutáni fordulójában.
Élő: DKKA - Győri Audi ETO KC (NB I/B)
2020. feb. 26. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket ma 15.30-kor kezdődő NB I/B-s találkozóról az alábbi linken láthatják az érdeklődők:
Megyei rangadók zárt kapuk mögött
2020. feb. 25.Két edzőmeccset is játszik a héten felnőtt csapatunk kihasználva a szünetet a bajnokságban.
Élő: DKKA U19 - DOROGI ESE (NB I/B.)
2020. feb. 23. #DKKA utánpótlásÉlő közvetítésünket az alábbi linken láthatják.
MTK-öröm Szekszárdon
2020. feb. 21.Sokba kerültek a támadásban elkövetett hibák akadémiánk felnőtt csapata számára, mely 32-27-es vereséget szenvedett az MTK együttesétől a két gárda szekszárdi bajnokiján.