„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Közlemény | Súlyos sérülést szenvedett Sallai Nikolett

DKKA felnőtt csapat
2024. dec. 10.
  • Facebook

Hosszú kihagyás vár a DKKA felnőtt csapatának balszélsőjére.

A csapat hétfői edzésén kapott a lábához Niki, már akkor sejteni lehetett, hogy nagy a baj. A vizsgálatok után kiderült, hogy játékosunk Achilles-ín szakadást szenvedett és még aznap meg is műtötték. 
"Ártalmatlan szituációban, egy kitámasztás után éreztem, hogy valami elpattant a lábamban. Pár óra múlva már meg is műtöttek, innentől csak a felépülésre és a rehabilitációra fókuszálok. Egy sérülés soha nem jön jókor, de ez most különösen fájdalmas, hiszen jól ment a játék és kiélezett mérkőzéseket játszunk a bajnokságban, viszont egy ideig csak a pálya széléről tudom segíteni majd a csapatot. Mostantól csak előre nézek és mindent megteszek azért, hogy erősebben térjek vissza a pályára."
Jobbulást kívánunk Niki!

További hírek

Hírkép

Veszprémben 25 percig játszottunk, aztán "kitört a vakáció"

2013. máj. 11.

Akár a tabellán történő helycsere is benne volt a Veszprém Barabás elleni utolsó bajnoki mérkőzésében felnőtt csapatunknak, de a tisztes küzdelem, felszabadult játék minimális elvárásként mindenkiben megfogalmazódott, aki elkísérte Gáspár Gabit búcsúmérkőzésére. Szerény félház, fülledt meleg várta a csapatokat, no meg egy kérdés: kiben maradt több motiváció a zárófordulóra. Sajnos egy félidő elég volt a válaszhoz.

Hírkép

Helycserés győzelmek az NB II-ben

2013. máj. 06.

A ballagást követő vasárnap az NB II-ben a TFSE csapatait vártuk a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. A sors érdekes játéka, hogy a felnőtt és utánpótlás gárdák is egy ponttal álltak az akadémisták előtt, a győzelem tehát a két pont mellett előrelépést is jelenthetett a tabellán. Persze, hogy sikerült... Tovább, tovább..

Hírkép

Izgalmas mérkőzésen, kiélezett végjátékban vesztettünk Fehérváron

2013. máj. 01.

A bajnokság utolsó előtti mérkőzésére utazott csapatunk vasárnap Székesfehérvárra. A körbeverések és az elmúlt fordulók jó játéka miatt reménykedtünk egy szoros pontszerzésben, bár a hazaiak gárdája erősebb, és csak szerencsétlen módon maradtak le a felsőház küzdelmeiről. Esélyek itt is ott is mutatkoztak, és ennek megfelelően alakult a találkozó "forgatókönyve" is.

Hírkép

Hatalmas siker a bajnokaspiráns Gyömrő otthonában az NB II-ben

2013. ápr. 27.

Ahogy csökken a nyomás junior játékosainkon az első osztályú bajnokság alapszakaszának lezárultával, úgy mutatnak egyre jobb formát a harmadik ligában. Most éppen a listavezető Gyömrő otthonából hoztak el értékes pontot Takácsné Gyöngyi néni játékosai. Az utánpótlás csapatunk egy félidőnyi előnyt adott a hazaiaknak, aztán Kukucska Viktória vezérletével feltörölte velük a parkettát.

Hírkép

Az U13-as korosztály szerezte az akadémia történetének első országos csapatérmét

2013. ápr. 27. #DKKA utánpótlás

Már az országos elődöntő előtt is nagy izgalommal készültek az akadémia legfiatalabb korcsoportjának tagjai Meggyes Rita vezényletével, hogy a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kivívják az utolsó, mindent eldöntő fordulóban való szereplés jogát. Sikerült! Bár a Haladás VSE erősebbnek bizonyult, de a szekszárdiak ellen aratott győzelem országos döntőt ért. Nagyon szerettünk volna egy érmet, és a lányok ügyes, taktikus versenyzéssel fel is léphettek a dobogó 3. fokára. Biztató kilátások...

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat