„ACÉL A SZÍV!”
Közlemény | Súlyos sérülést szenvedett Sallai Nikolett
Hosszú kihagyás vár a DKKA felnőtt csapatának balszélsőjére.
A csapat hétfői edzésén kapott a lábához Niki, már akkor sejteni lehetett, hogy nagy a baj. A vizsgálatok után kiderült, hogy játékosunk Achilles-ín szakadást szenvedett és még aznap meg is műtötték.
"Ártalmatlan szituációban, egy kitámasztás után éreztem, hogy valami elpattant a lábamban. Pár óra múlva már meg is műtöttek, innentől csak a felépülésre és a rehabilitációra fókuszálok. Egy sérülés soha nem jön jókor, de ez most különösen fájdalmas, hiszen jól ment a játék és kiélezett mérkőzéseket játszunk a bajnokságban, viszont egy ideig csak a pálya széléről tudom segíteni majd a csapatot. Mostantól csak előre nézek és mindent megteszek azért, hogy erősebben térjek vissza a pályára."
Jobbulást kívánunk Niki!
További hírek
A sereghajtóhoz látogatunk
2022. feb. 12.Kőkemény hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Szombathely elleni vasárnapi összecsapáson.
Ketten is a válogatottban
2022. feb. 09. #DKKA utánpótlásMatucza Gabriella élete első meghívóját kapta a junior válogatott összetartására.
Az első lépést már megtették
2022. feb. 06. #DKKA utánpótlásAkadémiánk megtartotta a szezonban második, az idei évben első kiválasztóját a 2006-2009-es korosztály számára.
Hlogyik Petra kölcsönben folytatja
2022. feb. 04.Fiatal hálóőrünk a szezon végéig az MTK-nál játszik.
Nem borult a papírforma
2022. feb. 02.Remekül küzdött, de a félidők véghajrájában sokat hibázott, így végül 36-26-os vereséget szenvedett a listavezető Győr elleni hazai mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.