„ACÉL A SZÍV!”
Last DANCE | U18 |
Serdülő csapatunk sikeres rájátszáson van túl!
Lányaink előbb a Csepel ellen arattak meggyőző, 33–25-as győzelmet, majd az Érd ellenfeleként is bizonyították, hogy helyük van a legjobbak között.
A Csepel elleni találkozó eleje szorosan indult, a 6. percben még csak 3-2 volt az állás. a 10. perc körül ritmust váltottunk és fokozatosan növeltük előnyünket, melynek köszönhetően a 20. percben már 6 gólos előnyre tettünk szert.
A folytatásban is hasonlóan alakult a játék képe a szünetre 20-14-es állással mehettünk. A második félidő elején növelhettük volna előnyünket, de a vendég csapat zárkózni kezdett, így Virág Roland kikérte idejét. Az időkérés sajnos nem hozott fordulatot,az 50. percre már csak három gólos előnyünk volt. Az utolsó 10 percben a csapat egységnek köszönhetően újra 6 góllal vezettünk,mely előnyt a végéig tartottunk is, Fazekas Bianka pedig lehúzta a rolót, így végül 33-25-re győzni tudtunk.
A nap második találkozóján az Érd volt az ellenfelünk. A szezonban mumusként mind a kétszer kikaptunk tőlünk,így lányaink mégnagyobb elszántsággal álltak bele a mérkőzésbe. Hiába tétnélküli volt a mérkőzés,de mindenképp szerettünk volna vissza vágni ellenfelünknek. Az első pár perc tapogatozással indult egészen az 5.percig 2-2 volt az állás, majd fokozatosan kezdtünk átvenni az irányítást, így negyed óra elteltével 3 góllal vezettünk. Nem tudta tartani a lépést az Érd, lányaink magabiztosan játszottak, Egejuru Sára lövései védhetetlenek voltak,majd a szünetre Vertig Lili utolsó másodperces góljával 10-19-re vonultunk. A második félidő elejét jobban kezdte az Érd,hamar 5 gólt szereztek. Ekkor Mezei Zoé gólja megtörte a csendet, mellyel újra átvettük az irányítást a 42.percig. ( 20-25 ). Időt kért az Érd, melyből fokozatosan jól jöttek ki,de lányaink újra kapcsoltak és magabiztosan lehozták a végjátékot 29-33-ra.
A két győzelemnek köszönhetően Serdülő csapatunk fantasztikus küzdőszellemről tett tanúbizonyságot a rájátszásban, és sikeresen megőrizte helyét az I. osztályban!
Virág Roland vezető edző értékelései :
Tegnap az "utolsó táncra" indultunk a Lányaimmal az U18-as elsőosztályú tagságunkat megőrizni.
A reggeli ellenfelünk a Csepel volt. Az első félidőben sikerült már egy nagyobb előnyt kicsikarni, a második félidő elején el is dönthettük volna a találkozót, de ellenfelünk zárkózott, végül azonban végig kontroll alatt tartva a mérkőzést, magabiztosan győztünk. Jól felkészültünk és szépen végrehajtották a lányok, amit kértem.
Az Érddel már kétszer találkoztunk a bajnokságban, sajnos mind a kétszer gyengén teljesítve kikaptunk. Így hajtott mindenkit a vágy, hogy megmutassuk mi vagyunk a jobb Csapat. Bár tét nélküli mérkőzés volt, mert az érdiek is nyerni tudtak a Csepel ellen, azonban látszott, hogy mindkét együttes nyerni szeretne. Ezen a napon azonban nem volt kérdés, hogy mi vagyunk a jobbak, összességében magabiztosan nyertünk! Ha egész évben ilyen elánnal, szívvel -lélekkel küzdöttek volna a Lányaim, akkor még az évközben tapasztalt nehézségeink ellenére is már a nyaralásunkat tölthettük volna. Mindenesetre minden, ami az életben ér minket egy tapasztalat gyűjtés, amiből építkezni kell, legyen az pozitív vagy negatív.
Hajrá Kohász! Hajrá Újváros! Hajrá Kézilabda!
További hírek
Teher nélkül játszhatunk
2022. máj. 13.A bajnoki címre hajtó Győri Audi ETO KC elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.
Biztos siker a Vasas ellen
2022. máj. 07.Parádés első félidő után még egy kis "lazítás" is belefért, de akadémiánk felnőtt együttese így is sima, 34-28-as győzelmet aratott a Vasas elleni hazai bajnokin.
Revansra készül a Kohász
2022. máj. 06.A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
Siófoki öröm a Balaton partján
2022. ápr. 30.Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
Bravúrban bízva utazunk Siófoka
2022. ápr. 29.Nehéz hatvan perc vár akadémiánk felnőtt együttesére a Balaton partján, ám kézilabdázóink ennek ellenére is szeretnének meglepetést okozni szombat esti bajnokijukon.