„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Már fiatalon a Kohász-családhoz tartozni - interjú Dr. Paic Róberttel

DKKA utánpótlás
2024. nov. 22.
  • Facebook

A DKKA utánpótlásának szakmai igazgatója szerint jó úton haladunk a tehetséggondozás terén.

- Egy pár szóban mesélj magadról, milyen feladataid vannak jelenleg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémián?

- 2022 márciusa óta vagyok a DKKA fedélzetén, Horváth Tibor és Vertig Csaba kérésére csatlakoztam az Klubhoz, ugyanis korábban többször is beszélgettünk az esetleges szerepvállalásomról az Egyesületnél. Utánpótlás igazgatóként kezdtem a tevékenységemet, ahol a helyi utánpótlás stratégiai alapjainak lefektetése, az edzőkkel való együttműködés és fejlesztés elősegítése volt az elsődleges feladatom. 2023 novemberében edzőtársammal, Virág Rolanddal vállaltuk a felnőtt csapat vezetőedzői tevékenységét, így is segítve a DKKA-t. Emellett az UP igazgatói feladatot továbbra is elláttam. Jól sikerült a szezon lezárni, de mivel az év elején megbízást kaptam a Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi és Testnevelési Intézet Sportelméleti és Módszertani Tanszékének vezetésére, ezért 2024 szeptemberétől újra UP igazgatóként tértem vissza az Egyesület kötelékébe, ahol továbbra is az utánpótlás – elsősorban szakmai – fellendítése a feladatom.

- Holnap nagy nap van az utánpótlásunk számára, hiszen megszervezzük a szokásos kiválasztót, ahol a fiatal tehetségek megmutathatják tudásukat. Mit vársz az eseménytől? Az előző évekhez képest lesz valami változás?

- Több kiválasztó körüli munkában is tevékenykedtem, és szeretném kiemelni, hogy az idei a jelentkezettek létszáma és a kollégák szervezési és előkészületi munkálatai alapján a legjobbnak ígérkező. Bízom benne, hogy sok tehetséges kézilabdázó kívánja majd folytatni a pályafutását nálunk, ugyanis kiválasztási szempontrendszerünk nem feltétlenül a legügyesebbekre irányul, hanem azokra, akik kemény munkával a sport és a tanulás területén is elkötelezettek. Számomra ezt jelenti a tehetség. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a tanulásra, képzésre ezért a továbbtanulási lehetőségeket kínáló partnerintézményeink, a Rudas Szakközépiskola és Szakgimnázium, a Széchenyi Gimnázium és a Pannon Gimnázium is jelen lesznek a kiválasztón és megadnak a szülőknek, potenciális tanulóknak minden szükséges információt.

 

- Hogyan jellemznéd a DKKA utánpótlást pár mondatban? Melyek a legfontosabb elvek, hogyan zajlik az év és miképpen a versenyeztés?

- Az általános szemléletünk, hogy a tanulás és a sportolás együtt járnak, és ezt a képzésben is hangsúlyozzuk. Nem versenyezhetünk a kiemelt akadémiákkal, de nem is ez a célunk, inkább egy olyan családias légkört szeretnénk biztosítani, ahol a kemény munkának és a pozitív hozzáállásnak van kiemelt szerepe. Már korai szakaszban az általános iskolák 1-2 és 3-4 osztályai számára is tartunk foglalkozásokat a Sulikézi programon keresztül, ahol három intézménnyel van kapcsolatunk, ezek a Móricz Zsigmond Általános Iskola, az Adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint az Ercsi Eötvös József Általános Iskola. Korosztályaink közül az U12, U14 és U15-ös csapatokban az általános és sokoldalú, természetes alapmozgásokra, és a játék megszerettetésére irányuló képzés áll a középpontban. Az U16, U18 és U20-as csapatainknál mindezek mellett a versenyzés, az élsportra való felkészítés is szerepet kap. A középiskolai tanulmányok után a felsőoktatásban való továbbtanulást is szorgalmazzuk, ugyanis a nálunk sportolóknak –  a DKKA és a PTE TTK együttműködési megállapodásának köszönhetően is – lehetősége van a Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi és Testnevelési Intézet sportszakos képzésein való továbbtanulásra. Alapvető szemléletünk, hogy embert és embereket nevelünk először, majd utána sportolókat.

Köszönjük az interjút, további eredményes munkát kívánunk!

 

 

További hírek

A sereghajtóhoz látogatunk

A sereghajtóhoz látogatunk

2023. ápr. 28.

Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.

Túl jól zárt a győri retesz

Túl jól zárt a győri retesz

2023. ápr. 18.

Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.

A címvédő ellen folytatjuk

A címvédő ellen folytatjuk

2023. ápr. 17.

A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

A Vác is meghajolt a Kohász előtt

2023. ápr. 15.

Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!

2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlás

A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat