„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Mérkőzés után | DKKA - Moyra-Budaörs Handball 39-25 (21-15)

DKKA felnőtt csapat
2024. okt. 19.
  • Facebook

Magabiztos játékkal győztünk hazai pályán a Budaörs ellen!

A múlt heti székesfehérvári idegenbeli győzelem után Gulyás Péter együttese hazai pályán is szerette volna megszerezni a két bajnoki pontot, ehhez szinte tökéletes játékot kellett nyújtanunk az előzetes várakozások szerint.
A találkozó fej-fej mellett haladt az első percekben, érezhető volt, hogy mindegyik csapat óvatos, hiszen fontos volt ez a mérkőzés mindkét fél számára. Ekkor azonban olyan dolog történt, ami a szezonban még nem. A Kohász egészen elképesztő sebességre kapcsolt és állvahagyta Buday Dániel csapatát. (22.perc: 16-9). Felszabadult, örömjáték volt hazai oldalon, a vendégek oldalán teljes tanácstalanság, képtelenek voltak feltörni a hazai védelmet, ha ez mégis sikerült, Gabrijela Bartulovic védett. A félidő 21:15.
A második harminc perc pontosan úgy alakult, ahogy az első, szoros tíz perc, majd Gulyás Péter játékosai szárnyaltak, tökéletes védekezéssel, remek támadásokkal szórakoztatták a szépszámú hazai drukkereket. Úgy érződött, a Dunaújváros most érkezett meg a bajnokságba, klasszis teljesítmények sorozatát produkálták. (49.perc: 34:19)
Nálunk mindenki pályára került, élt is mindenki a lehetőséggel, a végén picit feljöttek a vendégek, de magabiztos, jó játékkal immáron négypontos a Kohász!

 

 


K&H női kézilabda liga 6.forduló | 2024.10.19. 17:00

DKKA - Moyra-Budaörs Handball (21-15)
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok 
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás

DKKA: Bartulovic (K) (13 védés, 43%-os védési hatékonyság), Wéninger (K)  (4 védés, 36%-os védési hatékonyság)  – Terzic 4, Somionka 2, Sallai 3, Gerháth 2, Kellermann 5, Horváth, Kpodar 4, Paróczy 4, Luchies 6, Agócs 6, Borgyos 1, Lakatos, Arany 1, Gajdos 1, - Vezetőedző: Gulyás Péter.

Moyra-Budaörs Handball: Mistina (K), Vártok R. (K) - Helm 1, Szöllősi-Schatzl 2, Bardi 1, Szekerczés 2, Sztankovics 1, Uhrin, Debreczeni-Klivinyi 3, Schneider 5, Vártok T, Marincsák 3, Horváth 3, Hudák 1, Lengyel 1, Farkas 2, - Vezetőedző: Buday Dániel

Hétméteresek: 5/5, illetve 5/6.

Kiállítások: 8 perc, illetve 4 perc.

Mérkőzés utáni értékelések:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Úgy érzem, ma a védekezésünk volt tökéletes. Elbizonytalanítottuk a Budaörs játékosait, ezután könnyű gólokat szereztünk, csapatként játszottunk. Az elsőtől a hatvan perc végéig elégedett vagyok a teljesítményünkkel"

 Sallai Nikolett, balszélső | DKKA: "Gratulálok a csapatnak, nagyszerűen játszottunk, élveztük a mérkőzést. Mindenki hozzátett a győzelemhez."

További hírek

Közel volt!

Közel volt!

2024. máj. 12. #DKKA felnőtt csapat

Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre akadémiánk felnőtt csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.

A szép eredményben bízva lépünk pályára

A szép eredményben bízva lépünk pályára

2024. máj. 10. #DKKA felnőtt csapat

Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2024. máj. 04. #DKKA felnőtt csapat

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.

Utolsó hazai meccsére készül a Kohász

Utolsó hazai meccsére készül a Kohász

2024. máj. 03. #DKKA felnőtt csapat

Kérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. ápr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Csak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat