„ACÉL A SZÍV!”
Mérkőzés után | DKKA - Moyra-Budaörs Handball 39-25 (21-15)
Magabiztos játékkal győztünk hazai pályán a Budaörs ellen!
A múlt heti székesfehérvári idegenbeli győzelem után Gulyás Péter együttese hazai pályán is szerette volna megszerezni a két bajnoki pontot, ehhez szinte tökéletes játékot kellett nyújtanunk az előzetes várakozások szerint.
A találkozó fej-fej mellett haladt az első percekben, érezhető volt, hogy mindegyik csapat óvatos, hiszen fontos volt ez a mérkőzés mindkét fél számára. Ekkor azonban olyan dolog történt, ami a szezonban még nem. A Kohász egészen elképesztő sebességre kapcsolt és állvahagyta Buday Dániel csapatát. (22.perc: 16-9). Felszabadult, örömjáték volt hazai oldalon, a vendégek oldalán teljes tanácstalanság, képtelenek voltak feltörni a hazai védelmet, ha ez mégis sikerült, Gabrijela Bartulovic védett. A félidő 21:15.
A második harminc perc pontosan úgy alakult, ahogy az első, szoros tíz perc, majd Gulyás Péter játékosai szárnyaltak, tökéletes védekezéssel, remek támadásokkal szórakoztatták a szépszámú hazai drukkereket. Úgy érződött, a Dunaújváros most érkezett meg a bajnokságba, klasszis teljesítmények sorozatát produkálták. (49.perc: 34:19)
Nálunk mindenki pályára került, élt is mindenki a lehetőséggel, a végén picit feljöttek a vendégek, de magabiztos, jó játékkal immáron négypontos a Kohász!
K&H női kézilabda liga 6.forduló | 2024.10.19. 17:00
DKKA - Moyra-Budaörs Handball (21-15)
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Fekete Tamás, Hajdu Tamás
DKKA: Bartulovic (K) (13 védés, 43%-os védési hatékonyság), Wéninger (K) (4 védés, 36%-os védési hatékonyság) – Terzic 4, Somionka 2, Sallai 3, Gerháth 2, Kellermann 5, Horváth, Kpodar 4, Paróczy 4, Luchies 6, Agócs 6, Borgyos 1, Lakatos, Arany 1, Gajdos 1, - Vezetőedző: Gulyás Péter.
Moyra-Budaörs Handball: Mistina (K), Vártok R. (K) - Helm 1, Szöllősi-Schatzl 2, Bardi 1, Szekerczés 2, Sztankovics 1, Uhrin, Debreczeni-Klivinyi 3, Schneider 5, Vártok T, Marincsák 3, Horváth 3, Hudák 1, Lengyel 1, Farkas 2, - Vezetőedző: Buday Dániel
Hétméteresek: 5/5, illetve 5/6.
Kiállítások: 8 perc, illetve 4 perc.
Mérkőzés utáni értékelések:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Úgy érzem, ma a védekezésünk volt tökéletes. Elbizonytalanítottuk a Budaörs játékosait, ezután könnyű gólokat szereztünk, csapatként játszottunk. Az elsőtől a hatvan perc végéig elégedett vagyok a teljesítményünkkel"
Sallai Nikolett, balszélső | DKKA: "Gratulálok a csapatnak, nagyszerűen játszottunk, élveztük a mérkőzést. Mindenki hozzátett a győzelemhez."
További hírek
Hát elkezdődött!
2024. feb. 22.Szalai Babett mellett Oguntoye Viktória is egy évvel meghosszabbította szerződését akadémiánk felnőtt csapatával.
A hajrát ezúttal az Alba bírta jobban
2024. feb. 16.Hiába egyenlítettek hétgólos hátrányból, 31-30-as vereséget szenvedtek kézilabdázóink az Alba FKC otthonában lejátszott bajnokin.
Megyei rangadó előtt
2024. feb. 15.Az Alba FKC elleni székesfehérvári találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata ma este hat órától.
Nem borult a papírforma a Fradi ellen
2024. feb. 07.A szép egyéni megmozdulásokkal és kapufákkal tarkított találkozón végül az FTC mindkét félidőt hat-hat góllal megnyerve aratott győzelmet.
Az éllovast fogadjuk
2024. feb. 06.A bajnokságban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután öt órától.