„ACÉL A SZÍV!”
Mérkőzés után | DKKA - Szombathelyi KKA 27-34 (13-22)
Az első félidőben összeszedett kilencgólos hátrány hamar eldöntötte a két pont sorsát.
Az MTK Budapest ellen elszenvedett múltheti vereség után a DKKA játékosai csak a pénteki mérkőzésre fókuszáltak. Sajnos nem úgy alakultak a pályán a dolgok, ahogy azt vártuk, hiszen a kezdeti gólváltás után, sajnos jöttek a hibák és hamar 4-5 gólos előnyre tettek szert a vendégek. Hiába próbálkoztunk bármivel, az első félidőben minden a lehető legrosszabbul alakult, itt semmi sem jött össze, ott minden, így 22-13-as előnnyel várta a folytatást a Szombathelyi KKA.
A második féidőben Oguntoye Viktória védéseivel közelebb kerültünk, de mindig volt válasz a másik oldalon. A második harminc perc felénél, időt kért a vendégek szakvezetője, ekkor 26-20 állt az eredményjelzőn. Közeledett Gulyás Péter együttese, a vége előtt hat perccel 29-23-as vendég előnynél kerültünk emberelőnybe. Megvoltak a lehetőségek, ám ziccerek sorozatát hagytuk ki, ha éppen nem technikai hiba miatt fordult az ellenfél. Becsülettel küzdöttünk, a második félidőt X góllal megnyertük ugyan, de a két pontot a vendégek szerezték meg, x-x a vége.
K&H női kézilabda liga 2.forduló | 2024.09.13. 18:00
DKKA – Szombathelyi KKA 27–34 (13–22)
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
DKKA: Oguntoye (K) – Somionka, Sallai 2, Szalai 2, Gerháth 3, Kellermann 5, Horváth 1, Kpodar 1, Paróczy 2, Luchies 2, Agócs , Borgyos 4, Lakatos, Arany 2, Gajdos 3, Wéninger (K) Vezetőedző: Gulyás Péter.
Szombathelyi KKA: Mendes (K) - Török, Kulcsár 1, Pődör 4, Marinovic (K), Djatevska, Varga, Szeberényi, Szmolek 6, Malovic 6, Balogh, Akiyama 3, Kazai 3, Bujnochova 1, Csatlós (K), Pődör 10, Vezetőedző: Olsen Bo Rudgaard
Hétméteresek: 3/3, illetve 5/5.
Kiállítások: 12 perc, illetve 8 perc.
Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: " Az első félidőben nyújtott teljesítményünk el is döntötte a két pontot. A második 30 percben már azt az arcát mutatta a csapat, amit egész szezonban szeretnék látni. Már az MTK ellen is volt egy üresjárat, most ismét, csak ez szinte az egész első félidő volt. Még többet kell dolgoznunk, hosszú a szezon."
Kellermann Dóra, irányító | DKKA: " Gratulálok a Szombathely csapatának, az első félidő részünkről minősíthetetlen volt. A másodikban már jobban játszottunk, úgy ahogy kell. Ki fogjuk javítani a hibáinkat a szezon hátralévő részére."
További hírek
Irány Debrecen!
2023. szep. 19.Debrecenben, az idei szezonban még hibátlan Loki otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata, szerdán délután.
Végül biztos siker a fővárosban
2023. szep. 16.Második félidei jó játékának köszönhetően aratott magabiztos, hatgólos győzelmet a Vasas otthonában akadémiánk felnőtt csapata.
Az újonchoz látogatunk
2023. szep. 15.A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.
Remek siker a megyei rivális ellen
2023. szep. 10.Egy ideig úgy tűnt, sima lesz, végül mégis nagyon meg kellett küzdenie kézilabdázóinknak a két pontért az Alba Fehérvár KC elleni hazai bajnokin.
Megyei rangadó előtt a Kohász
2023. szep. 09.Tanulna a Ferencváros ellen elkövetett hibákból, s az Alba FKC ellen már megszerezné első győzelmét a bajnokságban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.