„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Mérkőzés után | DKKA - Szombathelyi KKA 27-34 (13-22)

K&H női kézilabda liga
2024. szep. 13.
  • Facebook

Az első félidőben összeszedett kilencgólos hátrány hamar eldöntötte a két pont sorsát.

Az MTK Budapest ellen elszenvedett múltheti vereség után a DKKA játékosai csak a pénteki mérkőzésre fókuszáltak. Sajnos nem úgy alakultak a pályán a dolgok, ahogy azt  vártuk, hiszen a kezdeti gólváltás után, sajnos jöttek a hibák és hamar 4-5 gólos előnyre tettek szert a vendégek. Hiába próbálkoztunk bármivel, az első félidőben minden a lehető legrosszabbul alakult, itt semmi sem jött össze, ott minden, így 22-13-as előnnyel várta a folytatást a Szombathelyi KKA.

A második féidőben Oguntoye Viktória védéseivel közelebb kerültünk, de mindig volt válasz a másik oldalon. A második harminc perc felénél, időt kért a vendégek szakvezetője, ekkor 26-20 állt az eredményjelzőn. Közeledett Gulyás Péter együttese, a vége előtt hat perccel 29-23-as vendég előnynél kerültünk emberelőnybe. Megvoltak a lehetőségek, ám ziccerek sorozatát hagytuk ki, ha éppen nem technikai hiba miatt fordult az ellenfél. Becsülettel küzdöttünk, a második félidőt  X góllal megnyertük ugyan, de a két pontot a vendégek szerezték meg, x-x a vége.
 

K&H női kézilabda liga 2.forduló | 2024.09.13. 18:00

DKKA – Szombathelyi KKA 27–34 (13–22)

Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor

DKKA: Oguntoye (K) – Somionka, Sallai 2, Szalai 2, Gerháth 3, Kellermann 5, Horváth 1, Kpodar 1, Paróczy 2, Luchies 2, Agócs , Borgyos 4, Lakatos, Arany 2, Gajdos 3, Wéninger (K) Vezetőedző: Gulyás Péter.

Szombathelyi KKA: Mendes (K) - Török, Kulcsár 1, Pődör 4, Marinovic (K), Djatevska, Varga, Szeberényi, Szmolek 6, Malovic 6, Balogh, Akiyama 3, Kazai 3, Bujnochova 1, Csatlós (K), Pődör 10,   Vezetőedző: Olsen Bo Rudgaard

Hétméteresek: 3/3, illetve 5/5.

Kiállítások: 12 perc, illetve 8 perc.

Vezetőedzői értékelés:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: " Az első félidőben nyújtott teljesítményünk el is döntötte a két pontot. A második 30 percben már azt az arcát mutatta a csapat, amit egész szezonban szeretnék látni. Már az MTK ellen is volt egy üresjárat, most ismét, csak ez szinte az egész első félidő volt. Még többet kell dolgoznunk, hosszú a szezon."

Kellermann Dóra, irányító | DKKA: " Gratulálok a Szombathely csapatának, az első félidő részünkről minősíthetetlen volt. A másodikban már jobban játszottunk, úgy ahogy kell. Ki fogjuk javítani a hibáinkat a szezon hátralévő részére."

 

További hírek

Távozók és érkezők

Távozók és érkezők

2016. már. 21.

Kamper Olívia, Triffa Ágnes és Triscsuk Krisztina távozik, Cifra Anita, Csapó Kyra, Hornyák Bernadett, Karnik Szabina és Kudor Kitti viszont a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatánál folytatja pályafutását a következő szezontól.

Ezúttal vereség

Ezúttal vereség

2016. már. 21. #DKKA utánpótlás

Kilencgólos vereséget szenvedett Érden akadémiánk második számú serdülő együttese.

Két siker Gárdonyban

Két siker Gárdonyban

2016. már. 20. #DKKA utánpótlás

Mindkét hétvégi mérkőzését megnyerte az Erima Gyermekbajnokság utolsó fordulójában akadémiánk U13-as leány együttese.

Háromgólos győzelem a Vác ellen

Háromgólos győzelem a Vác ellen

2016. már. 17.

Háromgólos, 33-30-as sikert aratott a Vác elleni felkészülési mérkőzésen együtteüsnk a sportcsarnokban ma délután.

Sima siker a serdülőknél

Sima siker a serdülőknél

2016. már. 14. #DKKA utánpótlás

Könnyed, tizenhat gólos győzelmet aratott második számú serdülő csapatunk a Százhalombatta elleni bajnoki találkozón.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

Érd
szep. 10.
16:30

DKKA
Érd Aréna Érd
2025-09-10T16:30:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat