„ACÉL A SZÍV!”
Mérkőzés után | Motherson Mosonmagyaróvári KC - DKKA 35-32 (21-17)
Nagyot küzdöttünk, de nem sikerült a pontszerzés Mosonmagyaróváron.
A tavalyi bajnoki bronzérmes Mosonmagyaróvárra látogatott Gulyás Péter együttese,annak reményében, hogy folytathatja győzelmi sorozatát a bajnokságban.
Az első percekben érződött, hogy nem a hétközi Magyar Kupa mérkőzés hőfoka lesz ez a 60 perc, hiszen óriási iram és nagy küzdelem alakult ki a pályán. Sajnos a hazaiak mindig megtalálták az üres embert, gyorsan magához is ragadta a vezetést Gyurka János együttese, mi pedig igyekeztünk felvenni a diktált tempót. Rendre emberhátrányba kerültünk, ezt pedig kihasználták, így a félidő közepére 5-6 gólos előnnyel gazdálkodtak Albek Annáék. Amikor volt esély a felzárkózásra sajnos technikai hibákat vétettünk. A támadásainkkal különösebb gond nem volt, viszont a védekezést muszáj volt rendbe tennie a Kohász-lányoknak. Némileg sikerült, viszont a 21 kapott gól azt jelentette, hogy a második harminc percre sokkal több kell ahhoz, hogy itt ma pontot, pontokat szerezzünk.
Ott folytatódott minden, ahol abbamaradt, sajnos sok hibával játszottunk, ezt pedig góllal büntették hazai oldalon. Ekkor Wéninger Alexa több fontos védéssel segítette a DKKA-t. Sajnos három gól után ismét hibáztunk, nem akart összejönni, hogy közelebb kerüljünk. Kimaradt ziccerek, eladott labdák, kimaradt hétméteres. Nem adtuk fel, 29-27-re zárkóztunk. Emberelőny, gól, 32-31. Ekkor megrázták magukat a hazaiak és ugyan egalizálhattunk volna, sajnos ez is kimaradt. Összességében ma több hibával játszottunk, ezt pedig folyamatosan megbüntették a móváriak akik végül egy utolsó másodperces góllal 35-32-re nyerték meg ezt a találkozót. Csapatként küzdve, a második harminc percet megnyerve indulunk vissza Dunaújvárosba.
K&H női kézilabda liga 7.forduló | 2024.11.03. 18:00
Motherson Mosonmagyaróvári KC - DKKA 35-32 (21-17)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs
Motherson Mosonmagyaróvári KC: Martins (K), Horváth (K), Halter (K) - Tóth 6, Varga, Albek 4, Falusi-Udvardi 2, Kukely 3, Faragó 6, Wolfs, Magyar, Molnár, Lancz 1, Ivancok-Soltic 3, Stranigg 5, Tóth G.5,
DKKA: Bartulovic (K) (6 védés, 30%-os védési hatékonyság), Wéninger (K) (8 védés, 31%-os védési hatékonyság) – Terzic 3, Somionka, Sallai 5, Szalai, Török, Gerháth 5, Kellermann 3, Kpodar 2, Paróczy 3, Luchies 3, Agócs, Borgyos 2, Arany 6, Gajdos - Vezetőedző: Gulyás Péter.
Hétméteresek: 4/5, illetve 4/6.
Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc.
Mérkőzés utáni értékelések:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Úgy gondolom a Mosonmagyaróvár évek óta nagyon jó erőt képvisel és ezzel a rutinnal tudták ma megszerezni a győzelmet. Akik ma kilátogattak és megnézték ezt a mérkőzést azok mindkét csapat részéről nagyon jó teljesítményt láthattak, méltón reprezentálta a magyar női kézilabdát. Büszke vagyok a csapatomra."
Wéninger Alexa, kapus | DKKA: "Gratulálok a Mosonmagyaróvár csapatának, azt gondolom nem adtuk könnyen ezt a két pontot, küzdöttünk, többször feljöttünk egy gólra. Jó csapatunk van, együtt vagyunk és a szezonban nagy dolgokat fogunk elérni, ha a hibáinkat kijavítjuk a jövőben."
További hírek
Fontos siker Békéscsabán
2023. okt. 20.Nagy csatában, az utolsó negyed órában mutatott jobb és pontosabb játékának is köszönhetően aratott háromgólos győzelmet együttesünk Békéscsabán.
Ismét idegenben az akadémisták
2023. okt. 19.Nagy csatára számíthatunk a bajnokság következő fordulójában, melyen a Békéscsaba vendégeként lép pályára akadémiánk felnőtt csapata.
Vereség a hibák ára
2023. okt. 07.Az első félidőben a támadásokkal, a másodikban a védekezéssel gyűlt meg a baja kézilabdázóinknak a NEKA otthonában, így pedig nem volt esély a pontszerzésre.
Fontos meccs vár a Kohászra
2023. okt. 06.Balatonbogláron, a NEKA elleni mérkőzésen lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, szombaton délután négy órától.
A Debrecen örülhetett
2023. szep. 20.Szűk negyed óráig tudta megnehezíteni a házigazda Debrecen helyzetét akadémiánk felnőtt csapata a két együttes ma délutáni bajnokiján.