„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Mérkőzés után | Motherson Mosonmagyaróvári KC - DKKA 35-32 (21-17)

DKKA felnőtt csapat
2024. nov. 03.
  • Facebook

Nagyot küzdöttünk, de nem sikerült a pontszerzés Mosonmagyaróváron.

A tavalyi bajnoki bronzérmes Mosonmagyaróvárra látogatott Gulyás Péter együttese,annak reményében, hogy folytathatja győzelmi sorozatát a bajnokságban.
Az első percekben érződött, hogy nem a hétközi Magyar Kupa mérkőzés hőfoka lesz ez a 60 perc, hiszen óriási iram és nagy küzdelem alakult ki a pályán. Sajnos a hazaiak mindig megtalálták az üres embert, gyorsan magához is ragadta a vezetést Gyurka János együttese, mi pedig igyekeztünk felvenni a diktált tempót. Rendre emberhátrányba kerültünk, ezt pedig kihasználták, így a félidő közepére 5-6 gólos előnnyel gazdálkodtak Albek Annáék. Amikor volt esély a felzárkózásra sajnos technikai hibákat vétettünk. A támadásainkkal különösebb gond nem volt, viszont a védekezést muszáj volt rendbe tennie a Kohász-lányoknak. Némileg sikerült, viszont a 21 kapott gól azt jelentette, hogy a második harminc percre sokkal több kell ahhoz, hogy itt ma pontot, pontokat szerezzünk.

Ott folytatódott minden, ahol abbamaradt, sajnos sok hibával játszottunk, ezt pedig góllal büntették hazai oldalon. Ekkor Wéninger Alexa több fontos védéssel segítette a DKKA-t. Sajnos három gól után ismét hibáztunk, nem akart összejönni, hogy közelebb kerüljünk. Kimaradt ziccerek, eladott labdák, kimaradt hétméteres. Nem adtuk fel, 29-27-re zárkóztunk. Emberelőny, gól, 32-31. Ekkor megrázták magukat a hazaiak és ugyan egalizálhattunk volna, sajnos ez is kimaradt. Összességében ma több hibával játszottunk, ezt pedig folyamatosan megbüntették a móváriak akik végül egy utolsó másodperces góllal 35-32-re nyerték meg ezt a találkozót. Csapatként küzdve, a második harminc percet megnyerve indulunk vissza Dunaújvárosba. 

 


K&H női kézilabda liga 7.forduló | 2024.11.03. 18:00

Motherson Mosonmagyaróvári KC - DKKA 35-32 (21-17)
Mosonmagyaróvár, UFM Aréna
Játékvezetők: Horváth Péter, Marton Balázs

Motherson Mosonmagyaróvári KC: Martins (K), Horváth (K), Halter (K) - Tóth 6, Varga, Albek 4, Falusi-Udvardi 2, Kukely 3, Faragó 6, Wolfs, Magyar, Molnár, Lancz 1, Ivancok-Soltic 3, Stranigg 5, Tóth G.5,

DKKA: Bartulovic (K) (6 védés, 30%-os védési hatékonyság), Wéninger (K)  (8 védés, 31%-os védési hatékonyság)  – Terzic 3, Somionka, Sallai 5, Szalai, Török, Gerháth 5, Kellermann 3,  Kpodar 2, Paróczy 3, Luchies 3, Agócs, Borgyos 2, Arany 6, Gajdos - Vezetőedző: Gulyás Péter.

Hétméteresek: 4/5, illetve 4/6.

Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc.

Mérkőzés utáni értékelések:
Gulyás Péter, vezetőedző | DKKA: "Úgy gondolom a Mosonmagyaróvár évek óta nagyon jó erőt képvisel és ezzel a rutinnal tudták ma megszerezni a győzelmet. Akik ma kilátogattak és megnézték ezt a mérkőzést azok mindkét csapat részéről nagyon jó teljesítményt láthattak, méltón reprezentálta a magyar női kézilabdát. Büszke vagyok a csapatomra."

 Wéninger Alexa, kapus | DKKA: "Gratulálok a Mosonmagyaróvár csapatának, azt gondolom nem adtuk könnyen ezt a két pontot, küzdöttünk, többször feljöttünk egy gólra. Jó csapatunk van, együtt vagyunk és a szezonban nagy dolgokat fogunk elérni, ha a hibáinkat kijavítjuk a jövőben."

További hírek

Diadalmas szezonzáró

Diadalmas szezonzáró

2021. máj. 30.

Nyolcadik helyen végzett akadémiánk felnőtt csapata a bajnokságban, miután 36-33-ra legyőzte az Érd gárdáját a sportcsarnokban ma este.

Az Érd ellen zárjuk a bajnokságot

Az Érd ellen zárjuk a bajnokságot

2021. máj. 29.

Az Érd együttese látogat Dunaújvárosba a 2020/2021-es bajnoki szezon utolsó mérkőzésén.

It doesn't work without defense

Védekezés nélkül nem megy

2021. máj. 26.

Meglepő, de a látottak alapján sajnos jogos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a sereghajtó Békéscsaba vendégeként.

Még két győzelem a cél a véghajrában

Még két győzelem a cél a véghajrában

2021. máj. 25.

Békéscsabán törné meg rossz idegenbeli sorozatát akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga utolsó előtti fordulójában.

German pivot to arrive

Német beálló érkezik

2021. máj. 24.

Saskia Weisheitel a francia Dijon együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2021/2022-es szezonban.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat