„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Kézilabda NB I/B: fejlődési mutatók

DKKA utánpótlás
2016. máj. 18.
  • Facebook

Egyénileg és csapatként is előre léptek junior kézilabdázóink az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, de sok türelemre és munkára lesz még szükségük ahhoz, hogy a felnőtt csapat biztos tagjai legyenek.

Huszonhat lejátszott mérkőzésből tizenhét győzelemmel, kilenc vereséggel, a rendkívül előkelő negyedik helyen fejezte be az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk junior csapata, mely először szerepelt a másodosztályú pontvadászatban. A szezon végén természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy miként tekint vissza a csapat mögött hagyott időszakra a szakvezetés, ezért arra kértük György László edzőt, hogy értékelje juniorjaink felnőtt bajnoki idényét.

- Ahogy a szezon elején is beszéltünk róla, úgy a végén is elmondható, hogy szakmailag nagyon fontos volt és nagyon jót is tett a lányoknak a másodosztályú felnőtt bajnokság. Sokat fejlődtek taktikailag, technikailag, mert nagyon sok olyan mérkőzést vívtak, ahol teljesen más gondolkodással, más sebességgel, más tömeggel találkoztak, mint saját korcsoportukban, a junior bajnokságban. Emiatt a játékosoknak is más döntéseket kellett hozniuk egy-egy mérkőzésen, s ez mindenképpen a fejlődésüket szolgálta. Abban bízunk, hogy a mostani, sikeres szezon után jövőre is el tudunk indulni az NB I/B-s felnőtt bajnokságban, s azokat a fiatalokat is be tudjuk majd vetni itt, akik jelenleg az ifjúsági csapatunkban szerepelnek. A szezon legfontosabb eredménye azonban nem a negyedik helyezés volt, amire egyébként nagyon büszkék vagyunk, hanem az, hogy a csapat tagjai nagyon szépen fejlődtek az idei évben. Amennyiben a nyolcadikak lettünk volna, s ugyanilyen szépen gyarapodik a játékosok tudása, akkor is sikeresnek ítélném a szezont, mert számunkra nem a helyezés a legfontosabb, hanem az, hogy játékosaink egyéni fejlődése biztosított legyen – értékelte a szezont a csapat edzője, aki szerint gyakorlatilag minden játékelemben előrébb tudtak lépni tanítványai.

- Az idei szezon "hozadékaként" a különböző játékszituációk megoldásában sikerült előrébb lépnünk, mivel az ellenfelek olyan helyzeteket teremtettek a védekezésük által, amilyennel a junior bajnokságban nem találkoztunk. Többször is kellemetlen helyzetbe hozták ezzel a játékosokat, akiknek meg kellett oldania ezeket a szituációkat. Itt arra gondolok, hogy az átlövésekben, a kettő a kettő, vagy egy az egy elleni helyzetekben, vagy a páros és hármas kapcsolatokban is teljesen más felfogásra, megoldásokra volt szükség ahhoz, hogy eredményesek legyünk, de idővel ezeket is elsajátították a lányok, s minden játékelemben sikerült előrébb lépnünk a szezon folyamán - fogalmazott György László.

Junior csapatunk szakvezetője szerint türelemre, kitartásra és rengeteg munkára van szükség ahhoz, hogy egy fiatal játékos bekopogtathasson az élvonalban szereplő felnőtt csapat ajtaján, s ebben a folyamatban jelentett komoly lépcsőfokot az idei NB I/B-s bajnokság.

- Ahhoz, hogy valaki ebből a korosztályból NB I-es játékos legyen, nagyon sok kitartás, küzdelem, munka, akarat és alázat szükséges. Úgy vélem, egy év alatt nem lehet annyira megerősíteni egy ifjúsági, vagy junior korú játékost, hogy az NB I-ben meghatározó legyen. Mint azt azonban érzékeltük és láttuk is, voltak az idén olyanok, akik már az élvonalban szereplő csapat tagjai, s ha nem is léptek pályára, de mérkőzéseken már nevezve voltak, illetve voltak olyanok is, akik igen sokszor csapatba kerültek és a pályára is léptek, s ilyenkor hasznos tagjai voltak a felnőtt együttesnek. Azt látni kell, hogy az NB I/B és az NB I között óriási a szakadék. Itt türelmesnek kell lennünk, meg kell várnunk azt az időszakot, amikor beérik a munka, de ugyanúgy komoly türelem kell a játékosoktól is, mert az időbe telik, míg egy fiatal készen áll az NB I-es szereplésre. Az sem biztos, hogy itt lesz valakiből élvonalbeli játékos, lehet, hogy valahol máshol, de meggyőződésem, hogy a szamárlétrát végig kell járni, azt nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy valaki a junior csapatból azonnal a felnőtt csapatban találja magát. Nálunk erre Klujber Katrinnak lesz majd lehetősége, akinek az idén rengeteget jelentett az, hogy az NB I/B-s felnőtt bajnokságban is szerepelt a junior mellett, s ha jövőre még nem is lesz teljes értékű játékosa a felnőttnek, két év múlva már ő is odaérhet, de mint mondtam, ez egy folyamat, amit edzőnek, játékosnak, vezetőnek is türelemmel ki kell várnia – árulta el unior csapatunk edzője.

További hírek

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

2024. szep. 01. #DKKA utánpótlás

U20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.

Virág Rolandék is rajtra készen

Virág Rolandék is rajtra készen

2024. aug. 31. #DKKA utánpótlás

U18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapat

Szoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra. 

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

2024. aug. 28. #DKKA utánpótlás

A hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.

Régi barátság új lendületben

Régi barátság új lendületben

2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

A mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.

  • további hírek

Következő mérkőzés

K&H női liga

DKKA
máj. 17.
18:00
Vasas SC
Vasas
Városi Sportcsarnok Dunaújváros
2025-05-17T18:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat