„ACÉL A SZÍV!”
A kupára is készülnek
Hétvégén már végre tétmérkőzés vár együtteüsnkre, mely a Kiskunhalas elleni kupamérkőzéssel vet véget a közelmúlt eseménytelenebb időszakának. Erről, valamint a csapat felkészüléséről Mátéfi Eszter vezetőedzővel beszélgettünk.
A hosszú bajnoki szünet lassan véget ér, s hétvégén már újabb tétmérkőzés vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesére, mely szombaton délután öt órától a Kiskunhalas csapatát látja vendégül a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Javuló tendencia
Mátéfi Eszter és csapata keményen készül az előtte álló feladatokra, ezért az elmúlt napok történéseiről, együttesünk jelenlegi állapotáról, s már egy kicsit a szombati mérkőzésről kérdeztük a Kohász vezetőedzőjét.
- Körülbelül ott tartunk, ahol tartanunk kell, sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban, s remélhetőleg ennek a munkának meg is lesz majd az eredménye. Úgy érzem, hogy fizikálisan nincsen problémánk, s az elmúlt napokban két hasznos felkészülési mérkőzést is sikerült játszanunk a Békéscsaba ellen. az eredményeink, valamint a mutatott játékunk felemás volt, mert a pénteki első meccsen hétgólos, 38-31-es vereséget szenvedtünk, melyen ugyan a támadójátékunkkal nem volt gond, ám a védekezésünk és a kapusteljesítményünk igen gyenge volt. Emiatt este tartottunk egy megbeszélést a lányokkal, s nagy örömömre szolgált az, hogy a szombati második edzőmeccsen az itt elhangzottakat viszont láttam a pályán is, aminek köszönhetően 34-29-es sikernek örülhettünk.
Mátéfi Eszter szerint jelenleg úgy tűnik, hogy a gárda támadójátéka egyre inkább kezd összeállni, s bízik abban, hogy a Békéscsaba elleni második meccsen nyújtott teljesítmény, valamint hozzáállás lesz jellemző a jövőben is együttesére.
- A két meccsen szerzett góljaink számával elégedett lehettem, különösen úgy, hogy idegenben, de mégis bátran és egyre pontosabban játszottunk. Annak azonban külön örültem, hogy a péntek esti megbeszélésünk után teljesen más szellemben és hozzáállással, igazi csapatként küzdöttek egymásért a lányok, s abban reménykedem, hogy ezen az úton haladunk majd tovább is. Kicsit nehezíti a helyzetünket, hogy továbbra is kevesen vagyunk, de ettől függetlenül a csapat minden tagja becsületesen és szorgalmasan dolgozik, ami mindenképpen jó jel a jövőre nézve.
Meglepetéscsapat érkezik
Szombaton délután öt órától a Kiskunhalas ellen játszik a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé kerülésért együttesünk. Mint azt vezetőedzőnk elmondta, a rutin talán a vendégek mellett szól, ám a fiatalos lendület, valamint a hazai pálya előnye a mieinket segítheti, ezért lát esélyt a továbbjutásra.
- Nem vitás, hogy a Kiskunhalas az idei bajnoki szezon egyik meglepetéscsapata, melyet eredményei, illetve a tabellán elfoglalt helyezése is biztosít. Ezt nagyrészt annak köszönheti, hogy keretében több olyan játékos is található, akik nagyon komoly NB I-es múlttal rendelkeznek, ami óriási segítséget jelent számukra egy-egy kiélezettebb mérkőzésen. A célunk azonban a továbbjutás kiharcolása lesz, s bár a tapasztalat inkább a vendégek felé billenti a mérleg nyelvét, a fiatalos lendületben, a hazai pályában, valamint abban is bízhatunk a szombati meccs előtt, hogy ott folytatjuk a játékot, ahol a Békéscsaba ellen abbahagytuk. Ferling Bernadett szerencsére felgyógyult kisebb betegségéből, Berta Nikolett is végre teljes edzésmunkát végez, s csütörtöktől bekapcsolódik a közös munkába Bódi Bernadett is, így nagy reményekkel várjuk a kupameccset, melyen természetesen számítunk szurkolóink segítségére is.
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.