„ACÉL A SZÍV!”
Akadémiai évzáró
Sikeresnek értékelte a mögöttünk hagyott szezon küzdelmeit akadémiánk vezetése, mely felnőtt csapata mellett az utánpótlás eredményeire is büszkén tekinthetett vissza a DKKA ma esti évzáróján.
A Campus étteremben tartotta meg szezonzáró bankettjét ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Az ünnepi eseményen nemcsak felnőtt együttesünk tagjai, hanem a junior és ifjúsági csapatok játékosai, valamint a klub dolgozói is részt vettek, s rajtuk kívül több vendéget is köszönthetett nyitóbeszéde előtt Szemenyei István, akadémiánk ügyvezetője. Megtisztelte ugyanis a rendezvényt többek között dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, Cserna Gábor polgármester, tulajdonosi képviselő, dr. András István rektor, az alapító Dunaújvárosi Egyetem vezetője, a teljes felügyelő bizottság, illetve több önkormányzati képviselő és támogató is.
Szemenyei István köszöntő-évértékelőjében kiemelte, hogy egy sikeres és előremutató évadot hagytak maguk mögött. A felnőtt csapatnak sikerült visszahódítani a bajnokság negyedik helyét, miközben történetükben először bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, s a szép bajnoki eredménynek hála, a következő szezonban is részt vehetnek az EHF Kupa küzdelmeiben. Eközben az ifjúsági csapat a NEKA mögött megszerezte az első osztály második helyét, a serdülők a negyedik helyen végeztek, ezzel párhuzamosan elhódították a megyebajnoki címet is. Örvendetesen nő a létszám, erősödnek a kapcsolatok, kiválóan működik az akadémiai modell az iskolával és kollégiummal. A továbblépés kulcsa a sportcsarnok felújítása és bővítése, amelyre határozott ígéretekkel bírnak, fogalmazott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia első embere.
Dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára is elégedetten tekintett vissza a mögöttünk hagyott szezonra, s szót ejtett a sportcsarnok ügyéről is.
- Tavaly is elégedettek voltunk a csapat szereplésével, s én, aki járom az országot és sok helyen előfordulok, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiáról csupa jót hallottam. Ez az év is kiválóan sikeredett, negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, külön büszkék voltunk a Fradi elleni szép győzelemre, s arra, hogy nagyon tisztességesen lehozta a csapat az utolsó fordulót is a Mosonmagyaróvár ellen. Ami pedig az új csarnok építését jelenti, komoly összegről, körülbelül ötmilliárd forintról van szó, valamint a mostani felújítására még egymilliárdról, s ez akkora összeg, hogy ezt Budapestről koordinálják, de én bízom abban, hogy ez a fejlesztés is elindul a közeljövőben, mert ez tényleg egy minőségi ugrást jelentene a felnőtt és az utánpótlás együttesek számára. Mindent összevetve jól sikerült ez az év is, mindenkinek köszönöm a munkáját, Zdravko Zovkónak köszöünk mindent, a távozóknak, s természetesen a maradóknak is sok sikert kívánok a jövőben – értékelt dr. Dorkota Lajos.
Cserna Gábor polgármester szintén sikeresnek ítélte akadémiánk idei szezonját, s arra ösztökélte a DKKA vezetését, hogy minél több fiatalt csábítsanak Dunaújvárosba a jövőben is.
"2010-ben nagyon bölcs és okos döntést hozott az akkori közgyűlés, amikor úgy gondolta, hogy egy kézilabda akadémiát fog megvalósítani Dunaújvárosban, s nemcsak megvalósítja, hanem ehhez felelősséggel költségvetési forrásokat is biztosít. Nagyon sok helyen az akadémiával, mint sportbeli kifejezéssel visszaélnek. Visszaélnek, mert megpróbálják egy sikeres sportágra ráhúzni egy-egy településen, hogy ott akadémia működik. Ez nem helyes, mert véleményem szerint az akadémia a sporton belül azt jelenti, amit Dunaújváros képvisel. Az óvodás gyerekektől kezdve az általános és középiskolásoknak ad lehetősége tanulásra, kézilabdázásra, míg a Dunaújvárosi Egyetem a felsőfokú képzésben adhat segítséget a sportolók számára. S, ha már az akadémiánál tartunk, nagyon sok a határon túli fiatal, s én arra buzdítanám az akadémia vezetését, hogy az önkormányzat támogatásával természetesen, hogy a jövőben is nagyon sok lelkes, sportolni és tanulni vágyó fiatalt csábítsanak a városba. Ehhez önkormányzatunk a jövőben is minden költségvetési biztosítani fog. Végezetül gratulálok az ifjúsági csapat második valamint a felnőttek negyedik helyéhez is, s azt kívánom, hogy a júliusi újrakezdésig mindenki töltődjön fel teljesen, hogy a következő szezonban is eredményesen képviseljék városunkat" – fogalmazott Cserna Gábor.
A polgármesteri köszöntőt követően átvehették érmeiket a második helyezett ifjúsági csapat tagjai, majd ez után került sor az "Év játékosai" díjak, valamint az elismerő oklevelek átadására, melyeket a különböző korosztályokban kiválóan teljesítő kézilabdázók vehették át akadémiánk vezetésétől. Az akadémia elbúcsúzott távozó, illetve visszavonuló játékosaitól is. Máshol folytatja pályafutását Pálinkás Viktória, Gindeli Panna, Karnik Szabina és Hornyák Bernadett. Befejezi hivatásos pályafutását Rácz-Vincze Melinda, s nagy hálával és tisztelettel gondol Dunaújváros Zdravko Zovko mesterre is, aki hazatér Horvátországba. A hivatalos program után Szemenyei István ügyvezető érdeklődésünkre megerősítette, hogy júliustól itt játszik Katarina Tomasevics, Szekerczés Luca, Kazai Anita, Monori Orsolya, s friss hír, hogy 2019-ig meghosszabbította szerződését Szalai Babett, és Dunaújvárosban folytatja pályafutását Bouti Fruzsina, a Mosonmagyaróvár volt irányítója, aki július 17-én már Dunaújvárosban kezdi meg felkészülését a következő szezonra.
Az év játékosai:
U7: Köteles Mira
U8: Horváth Eszter
U9: Ferenci Lilla
U10: Rajcsányi Alexandra
U11: Bankó Zoe
OSB III.: Keresztes Elizabett
OSB II.: Koronczai Petra
KSB: Gengeliczki Lili
Ifjúságiak: Nagy Zsuzsanna
Juniorok: Berta Bianka
Elismerő oklevélben részesültek: Kővári Laura, Szoták Vivien, Oláh Réka, Simon Lídia, Ecsődi Amanda, Dósai Molnár Réka, Varga Csenge, Somogyi Aisa, Dobos Hanna, Szekeres Kamilla, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Matucza Gabriella, Németh Kata, Csapó Kincső, Frányó Laura, Takács Cecília, Kapás Tekla, Grosch Vivien, Vártok Ramóna.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
Az ifjúságiak túl a felkészülésen
2024. szep. 01. #DKKA utánpótlásU20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.
Virág Rolandék is rajtra készen
2024. aug. 31. #DKKA utánpótlásU18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.
Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron
2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapatSzoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra.
Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata
2024. aug. 28. #DKKA utánpótlásA hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.
Régi barátság új lendületben
2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapatA mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.