„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Ezúttal mi örülhettünk

2017. aug. 16.
  • Facebook

Kétgólos, 35-33-as győzelmet aratott együttesünk a Viborg elleni felkészülési mérkőzésen.

Hetedik nyári felkészülési mérkőzését játszotta ma délután négy órától felnőtt együtteüsnk, mely a dán Viborg gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A két együttes bő másfél héttel ezelőtt már megmérkőzött egymással, s a viborgi összecsapáson 26-26-os döntetlenre végeztek egymással a felek.

A mai, rendhagyó módon háromszor huszonöt perces mérkőzésen javuló játékot várt tanítványaitól György László vezetőedző, ám ezúttal mindkét csapat kissé lassan kezdett, s mivel jobbára a védelmek jöttek ki jobban a párharcokból, a tizedik percben még csak 4-4-es eredményt mutatott az eredményjelző. Micijevic ekkorra már túl volt két kiállításon, Szalai viszont inkább a gólokat gyűjtötte, így többször is átvette a vezetést együttesünk, ám a dánok rendre egalizáltak sőt, a 24. percben az előnyt is magukhoz ragadták (10-11).

Molnár révén azonban kétszer is egalizált a Kohász, mely a második huszonöt perc elején, 14-15-ös állást követően sorozatban hat gólt szerzett úgy, hogy közben egyet sem kapott, s a 40. percben már 20-15-ös dunaújvárosi előnyt mutatott a sportcsarnok eredményjelzője. György László vezetőedző bátran forgatta csapatát, s bár a harmad hajrájában több tiszta ziccert is kihasználatlanul hagytak a mieink, a záró etapnak 23-20-as vezetéssel vágott neki együttesünk. A harmadik felvonásban már lényegesen kevesebbet törődtek a védekezéssel a csapatok, így volt oka a bosszankodásra György László vezetőedzőnek, ám támadásban Monori és Szekerczés góljaival tartotta három-négygólos előnyét a Kohász, így a győzelem nem igazán forgott veszélyben (31-27).

Az utolsó percekben újra több hibával játszott együttesünk, így a dánok megfelezték hátrányukat, de tovább már nem jutottak, így a rekkenő hőségben lejátszott mérkőzés végén a mieink örülhettek a 35-33-as győzelemnek. Vezetőedzőnk már nem volt ennyire elégedett, s mint azt elárulta, abban hasznos volt számukra a találkozó, hogy felhívta a figyelmet a védelmi hiányosságokra, ugyanakkor támadásban voltak jó periódusai a Kohász kézilabdázóinak.

Sok pihenője azonban ezúttal sem lesz kézilabdázóinknak, ugyanis pénteken és szombaton a hatodik Kohász Kupán lépnek pályára Kovács Annáék, melyen a dán Viborg, az orosz Zvezda Zvenigorod, a Budaörs, a Debrecen és a Vác igyekszik megakadályozni azt, hogy a tavalyi esztendő után újra akadémiánk felnőtt csapata nyerje meg a kupát.

DKKA – Viborg HK 35-33 (12-12, 23-20)

DKKA. Csapó – Grosch 1, Szekerczés 5, Cifra 1, Micijevic 1, Szalai 6, Molnár 3. Csere: Tomasevics, Vártok (kapusok), Dombi, Bouti, Klujber 5, Kazai 2, Monori 5, Kovács 5, Nick, Takács D 1. Vezetőedző: György László.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

2024. szep. 01. #DKKA utánpótlás

U20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.

Virág Rolandék is rajtra készen

Virág Rolandék is rajtra készen

2024. aug. 31. #DKKA utánpótlás

U18-asaink lejátszották a bajnokságot megelőző utolsó edzőmérkőzéseiket Siófokon.

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

Győzelemmel zártuk a felkészülést Balatonbogláron

2024. aug. 31. #DKKA felnőtt csapat

Szoros első félidő után végül magabiztos, nyolcgólos sikerrel hangolt Gulyás Péter együttese a jövő heti MTK Budapest elleni találkozóra. 

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

Felkészülési tornán vett részt a DKKA U15-ös csapata

2024. aug. 28. #DKKA utánpótlás

A hazai bajnokságra való felkészülés szempontjából is hasznosak voltak a mérkőzések.

Régi barátság új lendületben

Régi barátság új lendületben

2024. aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

A mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat