„ACÉL A SZÍV!”
Parázs csata várható | DKKA-MTK Budapest 2025.02.01 17.00 óra |
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia és az MTK Budapest összecsapása izgalmas mérkőzést ígér, hiszen mindkét csapat számára komoly tétje van a találkozónak.
Mindkét csapat jelenleg a kieső zónában helyezkedik el, így parázs mérkőzésre számíthatnak a kilátogatók. Rendkívül fontos, hogy hazai közönség előtt győzelemmel folytassuk a februári mérkőzéssorozatot. Egy sikerrel megerősítenénk előnyünket a vendég MTK előtt és zárkózhatunk a középmezőnyhöz. Az előző mérkőzésen erős támadójátékot mutattunk és a védelem is szépen működött, így csak az utolsó percekben tudott legyőzni minket a MOL Esztergom.
Gulyás Péter a találkozó után kiemelte, büszke a lányokra és látja a fejlődést az akarást a pályán. A héten keményen edzettek a lányok, és minden apróbb hibát igyekeztek kijavítani. Két sérültünk van továbbra is, mindenki más játékra kész.
Az MTK is életben tartaná esélyeit. A fővárosi csapat szintén a kieső zónában helyezkedik el, és minden egyes pont létfontosságú számukra is. Nemrégiben edzőváltáson estek át és legutóbb Békéscsabáról el tudták hozni a 2 pontot.
A mérkőzés szoros csatát ígér, ahol az apró hibák és a mentális erő döntenek majd. A hazai pálya előnye velünk van, a győzelemhez elengedhetetlen a jó hangulat, várunk mindenkit a csarnokba és gyűjtsük be a 2 pontot együtt!
További hírek
Extra kell a győzelemhez
2017. jan. 31.A tabella harmadik helyén álló Érd ellen lépnek pályára szerdán este hat órától kézilabdázóink, akik elszántan, a siker reményében várják a rangadót.
Szép tornasiker Kecskeméten
2017. jan. 29. #DKKA utánpótlásA csoportmeccsek felemás eredményei után a zárónapra nagyon összeszedte magát, s végül megnyerte a kecskeméti Ferropatent Kupát akadémiánk junior együttese.
Kár érte!
2017. jan. 24.Egy körülbelül háromperces rövidzárlat okozta együttesünk vesztét a Debrecen elleni rangadón, melyen hiába vezettünk sokáig, végül 30-29-es vereséget szenvedtünk.
Fontos pontokért küzdünk Debrecenben
2017. jan. 24.Komoly rangadó vár együttesünkre ma este hat órától a Debrecen otthonában.
Közlemény
2017. jan. 18.Csapatunk vezetősége az alábbi közleményt adta ki a szurkolókkal történt egyeztetéssel kapcsolatosan.