„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Pontszerzés az utolsó hazai mérkőzésen | DKKA-VASAS 32-32 |

K&H női kézilabda liga
2025. máj. 17.
  • Facebook

Nagy csatában döntetlenre végződött a szombati találkozó a Vasas ellen,mely után méltóképp búcsúztunk két kiváló játékosunktól. 

Sérülésekkel küzdő csapatunk úgy kezdte a találkozót, ahogy reméltük, Popovic és Horváth révén gyorsan kettővel vezettünk, s vezetésünket az ötödik percig meg is tartottuk. Ekkor kezdett el ébredezni a Vasas, mely a sok hazai hibát kihasználva előbb kiegyenlített ,majd kettővel meg is fordította a találkozót. A 20. percben már hárommal vezettek a vendégek. Wéninger fontos védései után Horváth, Paróczy és Kellermann révén egalizáltunk, s bár kétszer még magához ragadta az előnyt az ellenfél, a játékrész hajrájában nagyon összekapta magát együttesünk, s az utolsó perceket kapott gól nélkül hoztuk le, így a szünetre már 16-14-es vezetéssel vonultunk.

A második félidőt is jobban kezdtük, ám hiába vezettünk három góllal, megint jöttek a hibák, kihagyott helyzetek, és a Vasas ismét fordított. Nagy küzdelem zajlott a pályán, úgy tűnt a Vasas koncentráltabban játszik és igyekeztek megtartani előnyüket. Szerencsére nem sokáig, nagy hajrát nyitottunk, és sikerült kiegyenlíteni.  A Vasas sorozatban harcolta ki a heteseket, s kétszer is visszaszerezte az előnyt, de Petika és Török rendre egalizálni tudott, így az utolsó percben sem lehetett megjósolni, ki örülhet majd a győzelemnek, Szilovics pontatlansága után erre a DKKA-nak volt meg az esélye az utolsó fél percben.Egy szabaddobás után Paróczy ígéretes helyzetben egyedül fordult volna kapura, de a játékvezetők – akinek ténykedése az egész mérkőzésen érdekes felfogású volt – visszafújták az akciót. A végén Szalai Babett rálőtte a labdát,de a kapus megfogta,így kialakult a 32-32-es végeredmény.

 

A mérkőzést követően ünnepélyes keretek között köszönték meg Dunaújvárosban töltött éveit Szalai Babettnek és Oguntoye Viktóriának. Előbbi tíz, utóbbi hat szezont töltött el együttesünknél, s mindketten tagjai voltak a 2016-ban EHF Kupát nyert alakulatnak. Búcsúzó kiválóságainkat a csapat vezetése mellett a Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester is köszöntötte, majd búcsúztak szurkolóink, valaimnt a klub kötelékében dolgozók is. A búcsúztatók után követkett az a bő fél órás videó-összeállítás, melyben volt és jelenlegi edzők, játékostársak és ellenfelek köszöntötték aktív pályafutásukat a szezon végén lezáró kézilabdázóinkat.

 

További hírek

Újra a Kisvárda örülhetett

Újra a Kisvárda örülhetett

2023. máj. 20.

Szoros találkozón, 26-24-es győzelemmel vitte el a két bajnoki pontot a Kisvárda csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokból, ma kora este.

Visszavághatunk a Kisvárdának

Visszavághatunk a Kisvárdának

2023. máj. 19.

Hazai környezetben, a Kisvárda elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2023. máj. 13.

Jól küzdöttek és tartalékosan is helyt álltak kézilabdázóink, de a fővárosiak hétgólos győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat.

Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen

Kőkemény meccs vár a Kohászra a Fradi ellen

2023. máj. 12.

A fővárosban, a Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Vereség a Balaton partján

Vereség a Balaton partján

2023. ápr. 29.

Támadásban és védekezésben sem ment a játék akadémistáinknak a NEKA otthonában, így pont nélkül zártuk a balatonboglári bajnokit.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat