„ACÉL A SZÍV!”
Szoros mérkőzésen kikapott a DKKA U18-as csapata Győrben
Nagyot küzdött Virág Roland csapata, de sajnos nem sikerült megnyerni a szezonnyitó bajnokit.
A korosztályos bajnokság nyitányaként Győrbe látogattak fiataljaink, akik közül sajnos többen sérüléssel bajlódtak. Ennek ellenére az első harminc percben tartani tudtuk a lépést a házigazdákkal, így 11:11-es félidővel vonulhattak pihenőre a felek.
Szünet után állandósulni látszott a két-három gólos győri előny, amit a mérkőzés végéig meg is tudtak tartani és végül 23-20-as eredménnyel zárult a találkozó.
Mindezek ellenére minden dícséretet megérdemelnek a DKKA fiataljai akik a következő fordulóban majd az Érd csapatát fogadják hazai pályán.
Serdülő I.osztály-Nyugat | 1.forduló
2024.09.05. 14:00
Győri Audi ETO KC - DKKA 23-20 (11-11)
Nagyot küzdött a DKKA U18-as csapata
További hírek
DKKA-siker az akadémiák csatájában
2019. ápr. 03. #DKKA utánpótlásAkadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is legyőzte a NEKA második számú csapatait a korosztályos bajnokságok keddi fordulójában.
Újabb siker a megyében
2019. ápr. 02. #DKKA utánpótlásVégig vezetve aratott nyolcgólos győzelmet akadémiánk harmadik számú serdülő együttese a Martonvásár elleni megyei felnőtt bajnokin.
KEZEDBEN A JÖVŐD !
2019. már. 31. #DKKA utánpótlásTisztelt Támogatónk!
A „KEZEDBEN A JÖVŐD...” Alapítvány kuratóriumának nevében keressük Önt.
Ismét az FTC örülhetett
2019. már. 30.Hiába a remek első félidő, a Fradi végül tíz góllal, 35-25-re legyőzte kézilabdázóinkat a K&H női kézilabda liga ma esti fővárosi összecsapásán.
Újra a Fradi ellen
2019. már. 29.A bajnoki címre hajtó Ferencváros otthonában lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga hétvégi forudlójában.