„ACÉL A SZÍV!”
Újra hazai pályán. A Vasas lesz az ellenfelünk
Pénteken 18.00 órai kezdettel fogadjuk a Vasas SC csapatát.
A fővárosiak ugyanúgy tizenhárom mérkőzésen vannak túl az idei szezonban, mint a Kohász.A két gárda a bajnokság első fordulójában már találkozott egymással, s akkor a házigazda piros-kékek örülhettek a 27-25-ös győzelemnek. A péntek esti összecsapás esélyesének a Vasas számít, de a Fehérvár ellen mutatott játékkal okozhatunk kellemetlen perceket ellenfelünknek. A mérkőzésen két új utánpótlás játékos is csatlakozik a kerethez, Ecsődi Amanda és Horváth Eszter, azonban nem számíthat Szalai Petrára és Rigó Rékára vezetőedzőnk Zubai Gábor.
További hírek
Idegenben is a két pontért lépünk pályára
2024. jan. 19.A Budaörs vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Újabb fontos Kohász-győzelem
2024. jan. 13.Szinte végig vezetve, mégis fordulatos, izgalmakban gazdag mérkőzésen aratott háromgólos sikert a Kisvárda elleni hazai bajnokin a DKKA női kézilabda csapata.
Négypontos meccs a Kisvárda ellen
2024. jan. 12.Hazai környezetben, a győzelem reményében folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Győzelem és továbbjutás a kupában
2024. jan. 06.Szinte végig vezetve aratott 31-27-es sikert a Békéscsaba ellen, így bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába akadémiánk felnőtt együttese.
Szép évkezdésben bízik a DKKA
2024. jan. 05.A győzelem és a továbbjutás reményében öltenek szerelést kézilabdázóink a Magyar Kupa negyedik fordulójában a Békéscsaba ellen szombaton délután négy órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




