„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Újra teljes kerettel készülünk | Válogatott szünet után

DKKA felnőtt csapat
2025. már. 10.
  • Facebook

Múlthéten három játékosunk is a korosztályának megfelelő  válogatottjában szerepelt.

Fehér Lucával készített interjúnkat már olvashatták, de mellette Daphne Lucies és Tena Petika is válogatott összetartáson vett részt.

 Daphne Lucies a fiatalokat is tesztelő holland válogatottban szerepelt, amellyel a Golden League nemzetközi tornán vettek részt saját hazájukban.

Az első mérkőzésen 3 góllal mutatkozott be  Lengyelország ellen, melyen végül 26-22-es győzelmet arattak.

A másik két mérkőzésen Dánia és Norvégia volt az ellenfelük, ahol szintén győzelmet arattak, így 6 ponttal megnyerték a tornát.

Tena Petikát a horvát válogatottba hívták meg, ahol aktív edzéseken és zárt kapus mérkőzéseken gyakorolhatott.

 

Gratulálunk minden játékosunknak az eredményes válogatott szereplésért!

 

 

 

További hírek

Remek győzelem az Alba FKC ellen

Remek győzelem az Alba FKC ellen

2020. jan. 10.

Nagyot hajrázva, négygólos hátrányból fordítva aratott 23-22-es győzelmet Székesfehérváron akadémiánk felnőtt együttese.

Megyei rangadó előtt

Megyei rangadó előtt

2020. jan. 09.

A tizedik helyezett Alba Fehérvár KC otthonában folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.

Busz a Vác elleni mérkőzésre

Busz a Vác elleni mérkőzésre

2020. jan. 06.

Szurkolói információ a január 17-i szekszárdi találkozónkkal kapcsolatban.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2020. jan. 05.

Bő húsz percig jól tartotta magát együttesünk a címvédő otthonában, ám a támadásban elkövetett hibák miatt végül 30-19-es vereséget szenvedtünk a Győr elleni bajnokin.

Nehéz évkezdet!

Nehéz évkezdet!

2020. jan. 04.

Az idei szezonban még hibátlan címvédő ellen kezdjük a 2020-as esztendőt!

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat