„ACÉL A SZÍV!”
VISSZATÉRŐ ERŐSÍTÉS A DKKA-NÁL!
Örömmel jelentjük be, hogy Román Dorina ismét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa lett!
A 26 éves fiatal sportoló irányítóként és átlövőként is bevethető, a Békéscsabai Előre NKSE csapatától érkezik hozzánk, korábban pedig olyan élvonalbeli klubokban is szerepelt, mint a DVSC és az MTK Budapest.
Ez már a második időszaka Dunaújvárosban, így nem ismeretlen számára a közeg és a Kohász szellemisége – most újra acélba öntjük a tehetségét!
Dorina az idei szezonban is szép számmal termelte a gólokat, 28 mérkőzésen összesen 90 gólt lőtt az ellenfelek hálójába, ezzel is bizonyítva, hogy számíthat rá az edző és szakmai stáb.
Tapasztalat, dinamika, erő – minden adott ahhoz, hogy Dorina komoly erősítést jelentsen a következő szezonban!
Hajrá, Dorina!
Hajrá, Kohász!
További hírek
Védekezésből több kell...
2013. feb. 24. #DKKA utánpótlásA módosításoknak megfelelően már pénteken lejátszották utánpótlás csapataink bajnoki mérkőzéseiket az FTC népligeti sportközpontjában található "faházában". A hűvös félhomályban dermedtebben játszottak az újvárosi lányok: sok technikai hibával és főleg védekezésben enerváltan. Kár érte, lehetett volna szorosabb...
Menni kéne, menni kéne...
2013. feb. 19.Lassan letelik a kéthetes böjt a női kézilabda első osztályában, sőt megindul az NB II. tavaszi menetelése is. A múlt hétvégén a Locomotív GT parádézott a fővárosban, most szurkolóink mondják, hogy "menni kéne".. Nem is akárhova: a BL-ben fergetegesen szereplő FTC vár az akadémistákra. A meccstorlódás miatt már pénteken elkezdődik az ötfelvonásos műsor.
Hova lett a tűz...?
2013. feb. 14. #DKKA utánpótlásMindkét utánpótlás csapatunk vereséget szenvedett a tegnapi, Vác elleni bajnokin. Lövőerőben, tapasztalatban előttünk járó alakulatoktól kaptunk ki, de azért maradt hiányérzet a nézőkben, szakvezetőkben.
OSB: tovább, tovább...
2013. feb. 13. #DKKA utánpótlásLezárultak az Országos Serdülő Bajnokság csoportküzdelmei. A versenykiírás értelmében az egymás elleni eredményeket viszik magukkal a csapatok, így a középszakaszban újabb nyolc összecsapás vár az akadémistákra.
Főszerepben az utánpótlás
2013. feb. 12. #DKKA utánpótlásElmaradt mérkőzéseket pótol az akadémia utánpótlás bázisa. A Vác elleni halasztott mérkőzéseket február 13-án játsszák le a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Valentin-nap előtt - a kézilabda szerelmeseinek...
2015-16 EHF Kupagyőztes




