„ACÉL A SZÍV!”
Beharangozó | Motherson Mosonmagyaróvári KC - DKKA
A K&H női kézilabda liga 7.fordulójában a Mosonmagyaróvár vendégeként lépünk pályára
Hosszú idő után ismét bajnoki mérkőzést játszik Gulyás Péter együttese, a tavaly bajnoki bronzérmet szerzett együttes ellen bizonyíthatunk. A hétközi Magyar Kupa találkozó a vártnál sokkal könnyebbre sikerült, hiszen az Szombathely a fontos(abb)nak vélt MTK elleni bajnokira koncentrálva, az ifjúsági csapatát küldte el Dunaújvárosba. Közel sem lesz ilyen egyszerű feladat a holnapi Mosonmagyaróvár elleni 60 perc, hiszen a Gyurka János vezette alakulat a gyengébb rajt után kezdi felvenni a ritmust és egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújt a bajnokságban. Mi sem panaszkodhatunk, hiszen zsinórban három győzelemmel érkezünk majd az UFM Arénába.
Fontos szempont lesz a mi oldalunkról, hogy továbbra is magas szinten kell védekeznünk, meg kell becsülnünk a labdákat, a Móvár könyörtelenül kihasználja a hibákat, ezzel pedig folyamatos nyomást gyakorolnak az ellenfélre.
Fej-fej mellett állunk a tabellán, tehát ez egy 4 pontos meccs lehet, hiszen a rendkívül szoros mezőnyben minden győzelemnek hatványozott értéke lehet majd a végelszámolásban. A felkészülést a szakmai stábunk már a hét elején elkészítette, a kupameccs után még két edzés szerepelt a programban, majd vasárnap a déli órákban egy közel 4 órás buszozás után érkezünk a bajnoki találkozó helyszínére.
Bízva a jó formában abszolút nyílt lehet ez az összecsapás, ahol az a csapat szerezheti meg a két pontot, amelyik kevesebbet hibázik és kritikus pillanatokban jobb döntéseket hoz majd.
Hajrá Kohász!
K&H női kézilabda liga | 7.forduló
2024.11.03.18:00 | UFM Aréna | Mosonmagyaróvár
Motherson Mosonmagyaróvári KC - DKKA
A mérkőzést élőben közvetíti az MKSZ YouTube csatornája:
https://www.youtube.com/live/FfjRDThiniQ?
További hírek
It's a home game! - Support our cause!
2020. Mar. 24.It is a home game and we have show our best there!
Information
2020. Mar. 16.Dunaújvárosi Kohász Handbal Academy has temporarily suspended the full training sessions concerning all age-groups.
Breaking news - all competitions suspended!
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásThe Hungarian Handball Association (MKSZ) announced drastic measurements tonight.
Decisions of MKSZ
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásBelow you will find a summary about the sanctions of the Hungarian Handball Association that they made related to the corona virus situation. It concerns adult and youth matches and tournaments as well.
New prospects ahead!
2020. Mar. 11.A new group of managers assists the team of Dunaújvárosi Kohász Handball Academy, also the new coach of the first team has been appointed, Vágó Attila will be in charge from the next season on.