„ACÉL A SZÍV!”
DKKA-DVSC SCHAEFLLER | mérkőzés előtt
Elteltek az ünnepek és máris visszatérünk a bajnokságba.Következő ellenfelünk a DVSC SHAEFFLER együttese lesz.
A karácsonyi szünet előtt Kisvárdán léptünk pályára ahol többször is biztató játékot mutatott együttesünk, de sajnos a hazaiak védelmét nem tudtuk áttörni. Gulyás Péter a mérkőzés után elmondta, hogy büszke a csapatára és a második félidőben mutatott mentalitásunkból tudunk építkezni a jövőben.
Ennek szellemében kezdtük meg az idei év edzéseit, amin látszott mindenkinek sikerült kicsit pihennie, felkészülnie a tavaszi menetelésre. Fegyelmezett, de mégis jó hangulat uralkodik az öltözőben.
Sallai Niki is gyógyulgat, folyamatosan jár tornázni és kint van a csapattal az edzéseken. Reméljük hamarosan újra a pályán lesz. Rajta kívül más sérültről és betegről nem tudunk, híreinket folyamatosan frissítjük!
Ellenfelünk is méltóképp búcsúztatta az óévet, hazai pályán 42 gólt dobva verte meg a Békéscsabát, így magabiztosan várják a szombati találkozót.
A tabellára tekintve vendégeink 14 ponttal őrzik a 4. helyet, míg együttesünk a 12. helyről várja a találkozót. Minden pont számít, egy esetleges győzelemmel zárkózhatunk a középmezőnyhöz.
2025.01.04. 18.00 óra DKKA-DVSC SCHAEFFLER
A mérkőzést élőben közvetítjük a DKKA TV youtube csatornáján:
További hírek
No mistakes from Győr in Dunaújváros
2024. Jan. 27.The defending champions from Győr confidently claimed two points from the Dunaújváros Sports Hall.
Budaörs turned the game
2024. Jan. 20.Our team was leading for most of the match at the home of Budaörs, but the hosts were more efficient in the final stage of the game and they got a 28-26 victory.
Another important win
2024. Jan. 13.Leading amost all the way through, after some real excitement we gained a three-goal victory at home against our rival, Kisvárda.
Victory and advancement in the Hungarian Cup
2024. Jan. 06.Leading almost all the way through, our first team won 31-27 against Békéscsaba and qualified for the fifth round of the Hungarian Cup.
Victorious farewell from the year 2023
2023. Dec. 30.Thanks to an excellent second-half-performance our team gained a comfortable win against Kozármisleny.