„ACÉL A SZÍV!”
Fordulatos meccsen a hazaiaké a 2 pont.
Hiába vezetett négy góllal is a második félidő elején, végül egygólos vereséget szenvedett a Vasas otthonában lejátszott bajnokin együttesünk.
A tabellán kilencedik, a mieinket három ponttal megelőző Vasas otthonában folytatta a bajnokság küzdelmeit a együttesünk. A győzelem kiemelten fontos lett volna ahhoz, hogy elkerüljünk a kieső zónából, ám ez egyáltalán nem ígérkezett könnyű feladatnak.
A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, de két gyors góljukra válaszolni tudtunk, majd sorozatban négy szerzett találatnak örülhettünk, s a 9. percben 5-3-ra már mi vezettünk. Nem sokáig sajnos, mert a Vasas is hozott egy 3-0-s etapot, s bár lányaink többször is egalizálni tudtak, rendre a fővárosiaknál volt az előny az első felvonás hajrájáig. A nagy iramú, gólokban gazdag mérkőzésen Luchies révén kerültünk újra előnybe, majd remekül hajrázva növeltük tovább a vezetését, s a szünetre már 18-15-ös fórral vonultunk.
A második játékrész elején úgy tűnt, ott folytatják kézilabdázóink, ahol abbahagyták, mert Agócs és Kellermann góljai után már 20-16-ra vezettek, ám elég volt egy háromperces rövidzárlat, s kezdődhetett minden elölről (20-20). A folytatás változatos játékot hozott, melyben hol a hazaiak, hol a mieink kerültek előnybe, de 27-28 után megint produkált a Vasas egy 3-0-s etapot, s az 52. percben már kettővel ment a házigazda (30-28).
A véghajrában kétszer is sikerült feljönnie egyre kézilabdázóinknak, de hiába volt előttük a lehetőség többször is az egyenlítésre, rendre jött egy technikai hiba, vagy egy rossz lövés. Húsz másodperccel a meccs vége előtt még időt kért Gulyás Péter, de lövésig sem tudott eljutni a Kohász, így a Vasas végül 31-30-as győzelemmel jött fel a tabella hatodik helyére, míg a mieink maradtak az utolsó előtt, már kieső helyen.
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–5. 14. p.: 8–6. 22. p.: 12–12. 36. p.: 20–20. 38. p.: 22–21. 44. p.: 25–26. 53. p.: 30–28
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
ÉRTÉKELÉS:
Konkoly Csaba: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A Dunaújváros sokkal jobb, mint amit a helyezése mutat. Csapatom kompenzálni tudta a hibákat, de fordítva is végződhetett volna a találkozó, a csapatteljesítményünk mutatja, óriási potenciál van a gárdában.
Gulyás Péter: – Kiélezett mérkőzést nyert meg a Vasas, a döntetlen benne volt a játékban, de sokkal nagyobb veszteség Gerháth Kincső sérülése, innen is jobbulást kívánunk neki.
sajtó tájékoztató : https://fb.watch/x3q5Qp4JbA/
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.