„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk

2020. Nov. 05.
  • Facebook

Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.

Szeptember vége óta először játszott bajnokit a hazai csapat, így nagy várakozással készültek a Dunaújváros vendégszereplése elé, a visszavágás reményével, ugyanis az első fordulóban nagy csatában a DKKA tudott nyerni. Vágó Attila tanítványai az előző találkozójukon nem várt vereséget szenvedtek Érden, így most szerették volna javítani a botlást.

A Szombathely kezdte jobban a játékot, a vendégektől csak Bulath találta az utat a korábbi dunaújvárosi, Tomasevics kapujába, aki több védéssel szomorította egykori csapattársait. Vágó Attila a fél­idő derekán (7–4) időt kért, de ez sem segített. Kimaradt helyzetek, technikai hibák után a felzárkózás helyett tovább nyílt az olló, miután a hazaiak éltek a lehetőségekkel, a 20. percben már 12–6-ra vezettek, a szünetre pedig jelentős előnyt harcoltak ki. A második félidő első percei sem azt mutatták, hogy változás áll be a játékban, hiszen rövid időn belül már nyolc gól (20–12) lett a DKKA hátránya, sőt, a hazaiak a kilencért támadhattak, szerencsére Agbaba elrontotta a helyzetet. S ekkor az addig látottak után nem várt feltámadás következett be, Bulath, Szalai és Kazai duplázott, mellettük a védekezés is működött, így a 39. percre újra visszajött a meccsbe a Kohász (21–18).


 

A hazai időkérés megtörte a vendégek lendületét, s megint az SZKKA percei és góljai következtek, gyorsan elléptek öt találattal. Azonban Bulathék nem adták fel, nagyot küzdve egy pontra zárkóztak fel (24–23) az 50. percre. Hlogyik védése után az egyenlítésért támadhatott a csapat, de eladta a labdát, ami után gólt kapott. Vágó Attila időkérése után Román ziccerét fogta Tomasevics, Mayer bezzeg nem hibázott, sőt, egy újabb kimaradt lehetőség után a hazai hálóőr lőtt gólt az üres kapuba (27–23). A hátralévő időben már csak arra maradt ereje a Kohásznak, hogy szorossá tegye a végjátékot.

Győzelmével a Szombathely beérte a szintén négypontos DKKA-t. A dunaújvárosi csapat papíron legközelebb jövő héten vasárnap játszik, ugyanis a most vasárnapi, majd a jövő hét szerdai bajnokija is elmarad, miután az ellenfelek karanténba kerültek koronavírus-fertőzés miatt. Ami újra utolérte a Békéscsabát is, amit tegnap jelentett be a klub, ezért annak meccseit is elhalasztják.

A szerdai bajnoki mérkőzés jegyzőkönyve

Szombathelyi KKA – DKKA 28–26 (17–11)

Szombathelyi KKA: Tomasevics 1 – Orbán 1, Agbaba 5 (1), Gorilska 6 (3), Bandelier 4, Mayer 3, Pödör R. 2. Csere: Dobány (kapus), Bíró, Horváth 1, Franka, Pödör B., Wald 2, Virág 1, Varga 2. Vezetőedző: Marosán György.

Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia: Hlogyik – Kazai 4, Román 1 (1), Szalai 4, Nick 1, Bulath 10 (5), Schatzl, Csere: Babovic (kapus), Jovovity 1, Mihály 1, Barján, Horváth, Krupják-Molnár 3, Sziráki, Dabevska 1, Moutsogianni. Vezetőedző: Vágó Attila.

Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5.

Kiállítások: 10, illetve 6 perc.

További hírek

Old Friendship in a New Light

Old Friendship in a New Light

2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

Today, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.

We Ended the Season in Győr

We Ended the Season in Győr

2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapat

In the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.

Excellent Victory in Kisvárda

Excellent Victory in Kisvárda

2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapat

With outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapat

Twenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.

So close!

So close!

2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapat

For fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat