„ACÉL A SZÍV!”
Túl nagy előnyt adtak, így nem volt elég a hajrájuk
Szerdán este Szombathelyen játszott bajnoki mérkőzést a DKKA együttese, kézilabdázóink a hazai győzelem után ezúttal vereséget szenvedtek. A meccsen már nyolc góllal is vezetett az ellenfél, a Kohász a második félidőben nagyot küzdve felzárkózott, izgalmassá tette a végjátékot, de fordítani már nem tudott.
Szeptember vége óta először játszott bajnokit a hazai csapat, így nagy várakozással készültek a Dunaújváros vendégszereplése elé, a visszavágás reményével, ugyanis az első fordulóban nagy csatában a DKKA tudott nyerni. Vágó Attila tanítványai az előző találkozójukon nem várt vereséget szenvedtek Érden, így most szerették volna javítani a botlást.
A Szombathely kezdte jobban a játékot, a vendégektől csak Bulath találta az utat a korábbi dunaújvárosi, Tomasevics kapujába, aki több védéssel szomorította egykori csapattársait. Vágó Attila a félidő derekán (7–4) időt kért, de ez sem segített. Kimaradt helyzetek, technikai hibák után a felzárkózás helyett tovább nyílt az olló, miután a hazaiak éltek a lehetőségekkel, a 20. percben már 12–6-ra vezettek, a szünetre pedig jelentős előnyt harcoltak ki. A második félidő első percei sem azt mutatták, hogy változás áll be a játékban, hiszen rövid időn belül már nyolc gól (20–12) lett a DKKA hátránya, sőt, a hazaiak a kilencért támadhattak, szerencsére Agbaba elrontotta a helyzetet. S ekkor az addig látottak után nem várt feltámadás következett be, Bulath, Szalai és Kazai duplázott, mellettük a védekezés is működött, így a 39. percre újra visszajött a meccsbe a Kohász (21–18).
A hazai időkérés megtörte a vendégek lendületét, s megint az SZKKA percei és góljai következtek, gyorsan elléptek öt találattal. Azonban Bulathék nem adták fel, nagyot küzdve egy pontra zárkóztak fel (24–23) az 50. percre. Hlogyik védése után az egyenlítésért támadhatott a csapat, de eladta a labdát, ami után gólt kapott. Vágó Attila időkérése után Román ziccerét fogta Tomasevics, Mayer bezzeg nem hibázott, sőt, egy újabb kimaradt lehetőség után a hazai hálóőr lőtt gólt az üres kapuba (27–23). A hátralévő időben már csak arra maradt ereje a Kohásznak, hogy szorossá tegye a végjátékot.
Győzelmével a Szombathely beérte a szintén négypontos DKKA-t. A dunaújvárosi csapat papíron legközelebb jövő héten vasárnap játszik, ugyanis a most vasárnapi, majd a jövő hét szerdai bajnokija is elmarad, miután az ellenfelek karanténba kerültek koronavírus-fertőzés miatt. Ami újra utolérte a Békéscsabát is, amit tegnap jelentett be a klub, ezért annak meccseit is elhalasztják.
A szerdai bajnoki mérkőzés jegyzőkönyve
Szombathelyi KKA – DKKA 28–26 (17–11)
Szombathelyi KKA: Tomasevics 1 – Orbán 1, Agbaba 5 (1), Gorilska 6 (3), Bandelier 4, Mayer 3, Pödör R. 2. Csere: Dobány (kapus), Bíró, Horváth 1, Franka, Pödör B., Wald 2, Virág 1, Varga 2. Vezetőedző: Marosán György.
Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia: Hlogyik – Kazai 4, Román 1 (1), Szalai 4, Nick 1, Bulath 10 (5), Schatzl, Csere: Babovic (kapus), Jovovity 1, Mihály 1, Barján, Horváth, Krupják-Molnár 3, Sziráki, Dabevska 1, Moutsogianni. Vezetőedző: Vágó Attila.
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/5.
Kiállítások: 10, illetve 6 perc.
További hírek
Training matches to stay in shape
2021. Dec. 10.The adults play three training matches within a week.
We stood a chance only for 30 minutes
2021. Nov. 17.DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.
We got an opponent in the Hungarian Cup
2021. Nov. 16.In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.
Triumph of heart and will; four out of four!!
2021. Nov. 13.Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.
Back on track, another two points in the pocket!
2021. Nov. 06.In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.