„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hiányzott már mindenkinek a játék!

2020. Dec. 15.
  • Facebook

Mindkét félidőben 24 gólt szerezve arattunk biztos győzelmet a Tempo KSE elleni Liga Kupa találkozón.

Több mint egy hónap kihagyás után játszott újra tétmérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely kedden este hat órától az NB I/B-s Tempo KSE elleni hazai összecsapással kezdte meg a Ligakupa idei kiírásának küzdelmeit. Az összecsapás jó lehetőséget biztosított Vágó Attila vezetőedzőnek arra, hogy formába hozza játékosait az egyre inkább közelgő bajnoki találkozókra, s lehetőséget adjon a fiatalabbaknak is arra, hogy bizonyítsák felkészültségüket.

A kedd esti összecsapásnak egyértelműen a mieink voltak az esélyesei, s ugyan az első három gólból kettőt a vendégek szereztek, Barján, Kazai, Bulath és Szalai találataival hamar fordított a DKKA (5-3). A lelkes vendégek ekkor még úgy-ahogy tartani tudták a mieink tempóját, ám 8-6-os hazai vezetés után egyre inkább összeállt a hazai védelem, s a szerzett labdákból többször is lerohanta ellenfelét a Kohász, így a 17. percben már időt kellett kérnie a Tempo KSE szakvezetésének (12-7). Ez sem sokat segített azonban a fővárosiakon, mert a mieink lendülete nem tört meg a rövid pauza alatt sőt, a 21. percben Szalai gólja után már tízzel vezetett a DKKA, s ezzel el is dőltek a lényegi kérdések (19-9).

Kézilabdázóink a folytatásban is óriási fölényben és nagy kedvvel játszottak, bár egy-egy hiba természetesen becsúszott, így is növelni tudták előnyüket, s a félidei pihenőre már 24-11-es vezetéssel vonulhattak. A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, sorozatban szerezte góljait a DKKA, melynek vezetőedzője már ifjúsági játékosait, Galkó Laurát és Matucza Gabriellát is pályára küldte, s ők nem is okoztak csalódást. Ugyan a védekezés egy kicsit puhább lett, ám együttesünk így is könnyedén növelte tovább előnyét, s a második felvonásban is huszonnégy gólt szerezve aratott kiütéses, 48-25-ös sikert a Ligakupa első összecsapásán.

Vágó Attila: - Úgy fogtuk fel a mérkőzést, hogy a hosszú kihagyás után jó alkalmat biztosít számunkra arra, hogy formába lendüljünk, s szerencsére el is érte a célját a meccs. Nagy kedvvel kézilabdáztunk, látszott, hogy hiányzott már mindenkinek a játék. Igyekeztük megtisztelni az ellenfelünket azzal, hogy végig hajtottunk, ezt talán mutatja a lőtt gólok száma is. Mindenki kapott lehetőséget a játékra, a sorozat is azért lett kitalálva, hogy a magyar fiatalok pályára léphessenek, így nálunk is bemutatkozott az ifi csapatból Galkó Laura és Matucza Gabriella, mindketten jól játszottak, gólt, gólokat is lőttek, szóval elérte a célját a találkozó.

DKKA – Tempo KSE 48-25 (24-11)

DKKA: Wéninger – Szalai 7, Ferenczy 4, Nick 4, Bulath 4, Barján 5, Mihály 3. Csere: Hlogyik (kapus), Kazai 4, Román 5, Horváth 1, Schatzl 5, Fodor 3, Matucza 2, Galkó 1, Moutsogianni. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

No mistakes from Győr in Dunaújváros

No mistakes from Győr in Dunaújváros

2024. Jan. 27.

The defending champions from Győr confidently claimed two points from the Dunaújváros Sports Hall.

Budaörs turned the game

Budaörs turned the game

2024. Jan. 20.

Our team was leading for most of the match at the home of Budaörs, but the hosts were more efficient in the final stage of the game and they got a 28-26 victory.

Another important win

Another important win

2024. Jan. 13.

Leading amost all the way through, after some real excitement we gained a three-goal victory at home against our rival, Kisvárda.

Victory and advancement in the Hungarian Cup

Victory and advancement in the Hungarian Cup

2024. Jan. 06.

Leading almost all the way through, our first team won 31-27 against Békéscsaba and qualified for the fifth round of the Hungarian Cup.

Victorious farewell from the year 2023

Victorious farewell from the year 2023

2023. Dec. 30.

Thanks to an excellent second-half-performance our team gained a comfortable win against Kozármisleny.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat