„ACÉL A SZÍV!”
Biztos siker a fővárosban
Bő negyed óráig tudta tartani a lépést kézilabdázóinkkal a Vasas gárdája a Liga Kupa budapesti összecsapásán.
Újabb összecsapás várt ma akadémiánk felnőtt csapatára, mely délután fél öttől az NB I/B Keleti Csoportját tíz győzelemmel, hibátlan teljesítménnyel vezető Vasas otthonában lépett pályára a Liga Kupa C csoportjának második fordulójában.
Az összecsapás esélyeseinek egyértelműen a mieink számítottak, ám ezzel együtt sem vehették félvállról a meccset Vágó Attila tanítványai. Ezt bizonyította is a találkozó eleje is, mert hiába szerezték az első gólt Bulath révén kézilabdázóink, a hazaiak gyorsan egalizáltak, majd többször is sikerült átvenniük a vezetést, melyet szűk tíz percig meg is tartottak (6-5). Ekkor kezdett rendeződni a mieink védelme, mely egyre többször állította megoldhatatlan feladat elé a fővárosiakat, s mivel támadásban is bejöttek a figurák, a 13. percben már 11-8-as dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A vendéglátók persze nem adták fel, s a 24. percig tartották két-háromgólos hátrányukat, ám a félidő hajrájában még fokozta a tempót a Kohász, így a pihenőre már 21-15-ös fórral vonulhattak a Vágó-tanítványok.
A térfélcserét követően sorozatban szerzett négy góllal kezdtek kézilabdázóink, így már a 36. percben megvolt a "tíz közte", s innentől már csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset együttesünk (25-15). A tetemes előny szerencsére nem tette kényelmesebbé kézilabdázóinkat, akik biztosan növelték vezetésüket, s az 47. percben már tizennégy góllal, 35-21-re vezettek. A találkozó hajrája így már semmi izgalmat nem tartogatott, Vágó Attila vezetőedző mindenkinek játéklehetőséget tudott adni, s bár a Vasas az utolsó percekig becsülettel küzdött, a meccset nagyon simán, 42-27-re nyerte a Kohász, mely két mérkőzést követően két győzelemmel áll csoportja élén a sorozatban.
Vasas SC – DKKA 27-42 (15-21)
Gólszerzőink: Bulath 9, Barján 6, Szalai 5, Nick 5, Román 5, Horváth 3, Schatzl 3, Kazai 2, Moutsogianni 1, Mihály 1, Matucza 1, Fodor 1.
További hírek
Back to Dunaújváros
2022. Dec. 13.IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.
Painful draw
2022. Dec. 03.The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.
Easily into the next round
2022. Nov. 23.With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.
Victory before the long break
2022. Oct. 22.With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.