„ACÉL A SZÍV!”
Vereséggel zártuk az évet
Nem tudta megnehezíteni együttesünk a Ferencváros dolgát a két gárda dunaújvárosi összecsapásán.
Több mint másfél hónap után folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, mely ma délután kettő órától a Ferencváros csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az összecsapás esélyeseinek egyértelműen a fővárosiak számítottak, s bár ezzel tisztában voltak a mieink is, azt ígérték, mindent elkövetnek azért, hogy megnehezítsék a favorit fővárosiak dolgát.
A zöld-fehérek alaposan bele is kezdtek, s bár első góljukra Szalai még válaszolt, a következő három percben egymás után szerezte a labdákat és a gólokat is a Fradi, így Vágó Attilának már a 6. perc elején időt kellett kérnie (1-5). A rövid pauzát követően Bulath szerzett két találatot, de a fővárosiak nagyon könnyedén lőtték újabb és újabb góljaikat, így a 11. percben már 9-3-as vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. Bulath újabb két találattal jelezte, hogy a mieink nem szeretnének leszakadni ellenfelükről, ám a hibázni képtelen Malestein, valamint Kovacsics és Schatzl Nadine révén könnyedén növelte előnyét a fővárosi alakulat, mely a 20. percben már kilenc góllal vezetett a támadásban sokat hibázó Kohász ellen (6-15). A félidő hajrájához közeledve Szalai és Kazai révén sikerült feljebb kapaszkodni (10-16), ám az utolsó percekben ismét pontosabb volt a Fradi, mely kilencgólos, 20-11-es vezetéssel vonulhatott a félidei pihenőre.
A második felvonásban az lehetett a mieink célja, hogy valamivel szorosabbá tegyék a meccset, ám kézilabdázóink hibákkal, míg a Fradi gólokkal kezdte ezt a játékrészt is (11-22). A dunaújvárosi gólcsendet Schatzl Natalie törte meg a 37. percben, de Janurik továbbra is mintha kottából olvasta volna a hazai próbálkozásokat, így kilencpercnyi játékot követően még mindig csak egy lőtt gólnál álltak a mieink (12-24). A félidő derekához közeledve nagy rohanás jellemezte a játékot, melyben hol a Fradi, hol a mieink kerültek jobb periódusba, így továbbra is tíz-tizenkét gól között mozgott a két gárda közti különbség (18-29). Kézilabdázóink két üres kapus helyzetet is elhibáztak, s ezeket, illetve az eladott labdákat könyörtelenül meg is büntették a vendégek, s az 53. percben már tizennégy góllal álltak jobban a Kohásznál (18-32). A mieink tízperces gólcsendjét Szalai törte meg, s bár a véghajrában további három alkalommal sikerült bevenni Janurik kapuját, a Fradi így is simán, 35-22-re nyert, s elvitte a két pontot Dunaújvárosból.
Vágó Attila: - Nem kezdtük jól a találkozót, balszerencsések is voltunk Bulath Anita és Nick Viktória kisebb sérüléseivel fontos embereket veszítettünk védekezésben, s ezt könyörtelenül ki is használta a Fradi. Az első negyed óra után azért voltak olyan dolgaink, amiket jól megoldottunk a mi szintünkön, de látszott, hogy kevesen vagyunk a belső posztokra.
DKKA – FTC 22-35 (11-20)
DKKA: Hlogyik – Mihály 2, Barján, Bulath 6, Nick 1, Ferenczy 2, Kazai 2. Csere: Wéninger (kapus), Szalai 5, Moutsogianni, Román 2, Horváth 1, Schatzl N. 1. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Nikolett Sallai will also join our team next year
2023. Jun. 09.Our player squad for next season is almost complete,
DVSC secured their third place in Dunaújváros
2023. May. 27.Debrecen could be much happier in the last match of the season.
Kisvárda could be happy again
2023. May. 20.In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.
No surprise in Népliget
2023. May. 13.Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.
Defeat on the Balaton shore
2023. Apr. 29.Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.