„ACÉL A SZÍV!”
Már szombaton csoportelső lehet a Kohász
Ehhez azonban mindenképpen nyernie kell együttesünknek a Vasas elleni Liga Kupa találkozón.
Három találkozót követően három győzelemmel, hibátlan teljesítménnyel áll a Liga Kupa C csoportjának élén a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely előbb a Tempo KSE (48-25), majd a Vasas (27-42), végül a Pénzügyőr (29-18) ellen aratott meggyőző sikert a sorozatban. Vágó Attila tanítványai számára jól jöttek ezek a mérkőzések, hogy formába lendüljenek a bajnoki összecsapásokra, s bár a Fradi, illetve a Győr ellen így sem volt esély a pontszerzésre, mégis sokat számított csapatunk számára ez a három meccs a játékba lendüléshez.
Kézilabdázóink januárja finoman szólva sem ígérkezik könnyűnek, ugyanis az eddig lejátszott találkozókon túl további három-három meccs vár a csapatra a bajnokságban és a Liga Kupában, s éppen ezért is lesz fontos a DKKA szombati, Vasas elleni kupamérkőzése. Mint azt említettük már, a Vágó-csapat három győzelemmel áll a C csoport élén, s mivel innen az első két helyezett továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, egy holnapi győzelemmel már biztosan csoportja első helyén végezne együttesünk.
A DKKA természetesen erre készül, s tekintve, hogy a két gárda fővárosi összecsapásán nagyon sima, 42-27-es sikert arattak Szalai Babették, így ezúttal is csak a két pont magabiztos megszerzése lehet a cél, lehetőleg úgy, hogy együttesünk fiatal játékosai is jó teljesítménnyel örvendeztetik meg a szakvezetést.
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.