„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kevés volt a második félidő játéka | KISVÁRDA-DKKA |

K&H női kézilabda liga
2025. Nov. 15.
  • Facebook

Az első félidőben nagy hátrányt szedett össze Kisvárdán csapatunk, mely hiába küzdött példamutatóan, végül ötgóllal kapott ki.

A nehéz helyzet ellenére nem is kezdtünk rosszul, mert hiába szerzett gyorsan vezetést a hazai csapat, Agócs és Gajdos találataival egalizáltunk, sőt Rosa gólja után már vendég vezetést mutatott az eredményjelző a 9. percben. Innentől a hazaiakon volt az egyenlítés sora, s bár egy kiállítás alatt fordított a vendéglátó, Agócs és Román révén tartotta magát együttesünk, így még a 17. percben is egyenlő volt az állás.. Sajnos hullámvölgybe kerültünk, nagyon sok hibát vétettünk sorra mind támadásban, mind védekezésben és ezt kihasználva előbb három, majd négy góllal ellépett a Kisvárda. A félidő hajrája sem alakult jól együttesünk számára, 1 gólt tudtunj csak dobni az utolsó percekbe, így a szünetre már hétgólos hátránnyal vonultunk.

Mondhatni nagyon nagy csoda kellett volna ahhoz, hogy legyen minimális esély a pontszerzésre, de a második etapot sokkal jobban kezdte a Kisvárda, s a 34. perc elején már 20-11-re vezetett, s egészen a 40. percig tartotta is hét-nyolcgólos előnyét. A tetemes hátrányunk ellenére sem adtuk fel a küzdelmet, becsülettel mentünk előre, s ha lassan is, de csökkentettük a két gárda közti különbséget. A hazai időkérés után megint elment héttel a vendéglátó, de kéziseink nem csüggedtek, 30-23 után sorozatban négy találatot szereztünk, ám az idő elfogyott, s a Kisvárda az utolsó fél percben szerzett két találattal alakította ki a 32-27-es hazai sikert jelentő végeredményt.

Kisvárda Master Good SE – DKKA 32-27 (17-10)

DKKA: Győri A. – Horváth A. 1, Agócs 4, Gajdos 1, Kellermann 4, Rosa 6. Török F. Csere: Bartulovic, Wéninger (kapus), Paróczy 4, Román D. 4, Popovic, Kerekes L., Terzics, Fehér L., Andróczki 3. Vezetőedző: Zubai Gábor.

Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 10. p.: 5–6. 21. p.: 11–8. 25. p.: 14–9. 34. p.: 20–11. 40. p.: 23–15. 51. p.: 27–22. 57. p.: 30–26. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Józsa Krisztián: – Szoros kezdés után jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel nagyobb előnyt alakítottunk ki. Ezt ugyan megőriztük a második félidőben, de nem vagyok elégedett, mert fegyelmezetlenek voltunk és rengeteg egyéni hibát követtünk el.
Zubai Gábor: – Mindenki tudja, milyen nehéz helyzetben érkeztünk ide. Sokáig jól tartottuk magunkat, aztán voltak helyzetkihasználási problémáink és megrogytunk. A második félidőben nem adták fel a lányok, küzdöttek a becsületükért.

 

Most következik másfél hónap szünet, legközelebb december 30.-án lépünk pályára otthon,amikor is a Vác csapatát fogadjuk.

Az idő tehát adott,reméljük rendeződik a helyzet és elindulhatunk egy jobb út felé. Hajrá Kohász!

További hírek

It was not our day

It was not our day

2019. Apr. 13.

Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.

We kept both points home

We kept both points home

2019. Apr. 06.

After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.

Another FTC victory against us

Another FTC victory against us

2019. Mar. 30.

Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.

Excellent home victory

Excellent home victory

2019. Mar. 27.

With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.

A clear Győr win

A clear Győr win

2019. Mar. 06.

We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Feb. 06.
17:00
Vasas SC
Vasas
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-06T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat