„ACÉL A SZÍV!”
Nem bírtunk a Kisvárda védelmével
A két gárda az Európa-bajnoki szünetet követően egy mérkőzésen van túl, a Magyar Kupa 4. fordulójában egyaránt búcsúztak a további küzdelmektől. Együttesünk Budaörsön, míg a hazaiak erősen tartalékosan Mosonmagyaróváron szenvedtek vereséget.
Nagy iramban kezdett mindkét csapat, a haziaknál Larissa Kalaus lőtte a gólokat, a nálunk Kpodar és Borgyos Panna válaszoltak, de a vendégek védelme összeállt amelyen nem nagyon találtunk fogást.Negyedóra elteltével három gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Gulyás Péter nem is habozott tovább, azonnal kikérte első idejét, amely eredménnyel is járt, percek alatt ledolgoztuk hátrányunkat. A vezetést azonban nem tudtuk átvenni. Érződött minden megmozduláson, hogy nagy a tét, a félidő végjátékát sok hiba jellemezte mindkét oldalon és a kapusok is belelendültek az utolsó percekre. Kétgólos vezetéssel vonulhatott a hazai együttes pihenőre.
Nehezen jöttünk ki a második félidőre hamar 6 gólos hátrányba kerültünk.Mindent megpróbáltunk,védekezésben és támadásban is megtaláltuk a réseket és a hajrára lefeleztük a különbséget,de egyenlíteni és megfordítani a találkozót már nem volt idő.
Kisvárda Master Good SE– Dunaújvárosi Kohász KA 28–24 (12–10)
Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 6/6, illetve 4/3.
Mestermérleg
Józsa Krisztián: – Nehéz mérkőzés volt, lehet, hogy az eredmény magabiztos győzelmet mutat, de nagyon megdolgoztunk ezért a két pontért. Védekezésünk nagyon jól összeállt és támadásban is megvalósítottuk amire készültünk. Nagyobb is lehetett volna a különbség, ha a helyzeteinket jobb százalékban kihasználjuk. Gratulálok a csapatnak, mert nagyon fontos két pontot szereztünk meg.
Gulyás Péter: – A Kisvárda hozta a tőle megszokott remek védekezését, amellyel nekünk meggyűlt a bajunk. Ennek ellenére büszke vagyok a csapatomra, mert a második félidőben sokáig tartottuk magunkat, a végén a fizikális és rutinbeli különbség eldöntötte a találkozót. A második félidőben mutatott mentalitásunkból azonban tudunk építkezni a jövőben.
További hírek
An unexpected huge defeat
2021. Sep. 25.The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.
Victory is what matters!
2021. Sep. 11.The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.
The adults won the tournament in Békéscsaba
2021. Aug. 21.A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.
Win at the third preparation match
2021. Aug. 13.Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.