„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Viborgi úti napló IV.

2014. Aug. 02.
  • Facebook

Felnőtt együttesünk ötgólos, 33-28-as vereséget szenvedett a Viborgtól, míg juniorjaink bejutottak a Generation Handball Kupa fináléjába, ahol sizntén a házigazdákkal mérik majd össze erejüket.

Elérkezett a viborgi edzőtáborozás ötödik napja, amit leginkább vártak a kézilabda szerelmesei: újra a régi BL-ellenfél otthonában lépett pályára a dunaújvárosi csapat, igaz, hogy felkészülési mérkőzésen és már Kohász Akadémia néven, de hevesebben dobogott mindenki szíve, aki átélte a régi dicsőségeket…
Természetesen nem úszták meg a napot ennyivel a lányok, hiszen délelőtt labdás edzést vezényelt Mátéfi Eszter vezetőedző. A gyakorlatok közé beépültek olyan technikai elemek is, amelyeket már délután szeretett volna a pályán viszontlátni mesteredzőnk. Korai ebéd és rövid pihenő után indultak a csarnokba Ferling Dettiék, ahol a helyi szurkolók mellett a Generation Handball fiatal résztvevői közül is sokan helyet foglaltak.

Hasznos tapasztalatok

Jól kezdődött a mérkőzés, mert a nagy terhelés ellenére frissen mozogtak a lányok: Takács Dusmáta góljainak örülhettünk, majd Vincze Melinda és Bulath Anita is betalált, ráadásul a dánok gyors kontráit is sikerült megfékezni, illetve Vig Vivien is bemutatott egy-két szép védést. A 10. percben, 6-6-nál aztán "beindultak" a fiatal dán bírók, akik előbb kiállították Azari Fruzsinát, majd rendre elnézték a hazaiak lépéshibáit. A támadásaink is veszítettek erejükből, amit könyörtelenül kihasznált a Viborg és ellépett négy góllal, 20. perc: 12-8. Mátéfi Eszter időt kért, majd az ezt követő lélektani gólt Ferling Detti szerezte. A hazaiak továbbra sem tudtak "háromig számolni", ám nagyobb baj volt, hogy a játékvezetők sem, hiába próbáltunk egyértelmű jelekkel segíteni nekik. Az utolsó percekben váratlan húzással lepték meg a Kohászt az északiak: a támadásoknál kapus helyett is mezőnyjátékos volt a pályán. A strandkézis verzió picit meg is zavart bennünket, így a félidőre hét gólra nőtt a különbség.
A szünet után az addig sem kisasszonyos játék komoly adok-kapokba ment át. A keményebb stílust nem díjazták a sporik: amit elnéztek a hazaiaknál, azt azonnal megtorolták nálunk, így Bulath Anita, majd Berta Niki is kényszerpihenőre vonult. Utóbbi "folyományaként" pályára lépett Sarah Khouiled is a Kohász színeiben, s a fiatal szélsőnek ezúttal is sok sikert kívánunk a jövőben. Az eredmény kezdett nagyon rosszul alakulni (30-22), szerencsére az egyre jobb formában játszó Ácsa Annának kétszer villant a keze, s Takács Biankát is megtalálta egy bejátszás. A játékvezetők is kezdték objektívebben látni a mérkőzés, így az 55. percben megszületett az első dán kiállítás is, majd Ferling Detti értékesített két büntetőt. A végére is maradt új elem: egész pályás letámadásra váltott a Viborg, amitől Kamper Olívia gyors, betöréses gólja hamar el is vette a kedvüket. Az utolsó percekben pályára lépett Sánta Dóri, valamint a Kohász utolsó találatát jegyző Hanusz Bogi is (33-28).
Mátéfi Eszter: - Igazi, éles mérkőzést játszottunk a Viborggal, az első perctől az utolsóig. Ez a kőkemény összecsapás is jól szolgálta a felkészülésünket, örülök, hogy a lányok felvették a kesztyűt és szívvel-lélekkel küzdöttek. A játék színvonala még érthetően hullámzó, de több, kifejezetten jó periódusa is volt a mérkőzésnek. Gratulálok az ellenfélnek és csapatomnak is.
Szombaton délelőtt levezető edzés szerepel a programban, délután közösen megnézzük az U18-as lányok döntőjét, melyet a változatosság kedvéért a Viborg és a DKKA csapata vívhat meg egymással. Este "záróbuli" (egy pohár bor engedélyezett a teraszon), aztán csomagolás, majd vasárnap repülés vissza a szorgos magyar hétköznapokba.

Papírforma és majdnem bravúr

Utánpótlás csapataink utolsó felsőházi mérkőzéseiket játszották tegnap, s bár papírforma eredmények születtek, azért nem teljesen úgy, ahogy az várható volt. Juniorjainknak a döntetlen is elég lett volna az Odense ellen a döntőbe jutáshoz, de természetesen kézilabdában ez nem lehet kitűzött cél. Vártunk egy felszabadult, ötletes játékot, de kaptunk helyette egy utolsó percig kiélezett csatát. Továbbra is akadozik a támadójáték, nem elég gyorsak a húzások és sok a kihagyott helyzet, bosszantó kapufa. Védekezésben is több kell, ha el akarjuk kapni a Viborgot. Természetesen képesek erre Szabó Jankáék, ezt egy-egy remek megoldás jelzi is, de eddig igazán jól csak a "házi" mérkőzésen játszottak lányaink. Reméljük, hogy Rapatyi Tamásnak sikerült feltüzelni a csapatot és ha a vége jó, akkor minden jó… (17-13).
Az ifjúságiakat viszont egyszerűen öröm volt nézni a Viborg ellen. A zömében még ifi játékosokból álló csapat szerény, elszánt és nagyon ügyes játékot nyújtott, a torna legizgalmasabb mérkőzését játszották a házigazdákkal, s csak apróságokon múlott, hogy nem született bombameglepetés. Igazából nem volt gyenge poszt, mindenki segítette a másikat és tényleg csak a rutintalanságot tudták kihasználni a hazaiak. No meg volt egy olyan balkezes átlövőjük, akit nem sikerült hatástalanítani (15-14). Sajnos a bronzmeccs kiírása nem volt egyértelmű és a megadott időpontban a csapat nem volt a csarnokban. ezt az ellenfél és a szervezők már nem igazán akarták orvosolni, semmit sem tettek, hogy lejátsszuk a találkozót, így hivatalosan a negyedik helyre sorolták a DKKA I-t, de a pályán mutatott játék alapján elvitathatatlan a dobogó Takács Józsefné fiataljaitól.

Viborg - Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia
33-28
(18-11)
DKKA: Vig – Azari, Ács 3, Ferling 6 (4), Takács D. 5, Bulath 5, Vincze 3. Csere: Triffa (kapus), Hosszu, Gera, Kamper 2, Takács B. 2, Rádl, Hanusz 1, Berta, Khouiled, Sánta. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

The competition notice has been announced

The competition notice has been announced

2021. Jun. 17.

There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Cup winners

2021. Jun. 06.

DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.

The final win is really close

The final win is really close

2021. Jun. 01.

Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.

A victory at the end of the season

A victory at the end of the season

2021. May. 30.

The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.

It doesn't work without defense

It doesn't work without defense

2021. May. 26.

We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat