„ACÉL A SZÍV!”
"Támogassuk együtt Horváth Niki felépülését, és a Kohász Kézilabda Alapítvány létrejöttét!
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetői és játékosai egy emberként szorítanak fiatal játékosunk, Horváth Niki teljes felgyógyulásáért, és mihamarabbi visszatéréséért.
A mindössze 16. évében járó, gyulai tehetség egy éve kezdte tanulmányait a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában. Fél éve fájdalmas tragédia törte meg a boldog család életét: gyógyíthatatlan betegségben elvesztették az édesanyát. Az akadémia akkor is minden segítséget megadott az édesapának és Nikinek, hogy átvészeljék a súlyos hónapokat. Egy új, reményt adó felkészülés elején jött a döbbenetes hír: edzőtábor helyett kórház, és azonnali műtét vár az ifjúsági keret irányítójára. A gerincét támadta meg a betegség, mely bénulással fenyegetett. A halaszthatatlan műtétre Debrecenben került sor, a rehabilitációt Szegeden és Budapesten végzik. Nem kell részletezni, milyen költségekkel jár ez a hosszadalmas folyamat, amely újabb megpróbáltatás az édesapának.
Az Akadémia vezetése azonnal döntött a segítségnyújtásról, melyet elsősorban belső körben szervezett gyűjtésből kívántak fedezni, de a visszajelzések alapján mégis a nyilvánossághoz fordulnak.
- Niki tragédiája személyesen is megérintett, hiszen sportoló és édesanya is vagyok. - kezdte mondandóját Radulovics Bojana szakmai igazgató. - Nem engedjük el senki kezét a bajban. Arra az elhatározásra jutottam, hogy felajánlom árverésre a 2003-as zágrábi döntőben viselt mezemet, ami az egyik legkedvesebb ereklyém. Remélem, hogy ezzel ráirányítom a figyelmet a kézilabdás összefogásra, ami nem csak a sikerekről szól. A befolyt összegből elsősorban a gyógyuláshoz szükséges kezeléseket, eszközöket, és a megnövekedett költségeket szeretnénk fedezni. Van egy nagyobb tervünk is: egy alapítvány létrehozása.
Erről már Szemenyei István ügyvezető beszélt:
- Megható a segíteni akarás, ami Niki felépülését kíséri. Sajnos az akadémia is olyan, mint egy nagy család: az örömök mellett vannak nehézségek, egyéni krízis helyzetek. Ezek orvoslására is be kell rendelkeznünk. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy Kohász Kézilabda Alapítvány néven egy támogató, segítő szervezetet hozunk létre a bajba jutott játékosok érdekében. A most indított gyűjtés így kettős célt szolgál: közvetlenül Horváth Niki családja részére szeretnénk eljuttatni egy gyors segítséget, illetve elindítani az alapítvány létrehozását. Aki az elkövetkező napokban felajánlást tesz, mindkét ügyet segíti.
A támogatásnak több formája is lehetséges:
1. A III. Kohász Kupa nézői az egyébként ingyenes tornán a belépőnek szánt összeget bedobhatják a bejáratnál elhelyezett urnába.
2. A kohaszkezi.hu oldalon licitálni lehet Radulovics Bojana mezére augusztus 24. 16.00 óráig.
3. Az akadémia számlájára befizetett felajánlással, ahol a közlemény rovatba kérjük beírni: Kézilabda Alapítvány
számlaszám: 12024009-01277452-00100009
4. Vállalkozások, egyéni vállalkozók számla ellenében, illetve hivatalos támogatásként is nyújthatnak adományt. A titkarsag@kohaszkezi.hu címen lehet jelentkezni egyeztetés érdekében.
5. A felnőtt bérletekből 1.000-, a nyugdíjas és ifjúsági bérletekből 500-, Ft-ot az alapítvány részére biztosítunk.
Köszönjük az együttérzést és segíteni akarást!
További hírek
The competition notice has been announced
2021. Jun. 17.There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.
Cup winners
2021. Jun. 06.DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.
The final win is really close
2021. Jun. 01.Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.
A victory at the end of the season
2021. May. 30.The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.
It doesn't work without defense
2021. May. 26.We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.